EUR: 307,44 Ft
CHF: 281,16 Ft
2017. május 24., szerda
Eszter, Eliza

Egyéb II.kerület III.kerület XII.kerület

Városlakók, erdei bike-ra fel!

Újabb erdei kerékpárutat adott át a budai hegyekben a Pilisi Parkerdő Zrt. A fejlesztés célja az volt, hogy a túrakerékpározás szerelmesei mellett a városlakók számára is kikapcsolódási lehetőséget teremtsenek, ezért kilenc P+B parkolót is kialakítottak a szabadidő-kerékpárosok számára. Az új terepet mi is kipróbáltuk, és még a borús-esős időben is nagy élmény volt!

Erdőbike Power point

Erdei „PowerPointtal” mutatták be az útvonalat

Üzemi utakat nyitottak meg a kerékpárosok számára a Pilis, a Visegrádi- és a Budai-hegységben.

Erdőbike térképes

Az erdőben térkép is segíti a tájékozódást

– Ezeknek az utaknak az összhossza több mint 190 kilométer. Azzal, hogy összekötöttük az erdészeti utakat egymással, egy, a Parkerdő területét behálózó összefüggő kerékpáros-úthálózatot hoztunk létre, amelynek megvalósításába bevontuk az érintett önkormányzatokat is, hiszen az úthálózat egy része erdőterületen kívül halad – számolt be a Lokálnak Zambó Péter. A Pilisi Parkerdő vezérigazgatója hozzátette, segítségükre voltak az érintett települések önkormányzatai, a velük történt egyeztetés eredményeként sikerült közel 140 kilométer jelölt kerékpárútvonalat létrehozni belterületen. A fejlesztés eredményeként a Parkerdő területén most már több mint 300 kilométer kerékpárút várja a túrázókat.

A Pilisi Parkerdő azonban a fővárosban élő, erdőben kerékpározva kikapcsolódni vágyó családokra is gondol. Zambó Péter úgy fogalmazott, a városiak legnagyobb problémája, hogy örömmel kerékpároznának a szabadban, természetközelben, de sokan közülük nem szívesen vállalják a városból az erdőkbe vezető kerékpárutakat.

Erdőbike én

Esőben is élmény volt erdei úton mountain bike-kal bringázni

– A Visegrádi- és a Budai-hegységben, valamint a Pilisben összesen kilenc „Parkolj és Bringázz!” (P+B) pontot jelöltünk ki, ahonnan összesen 28 különféle távú és nehézségű kerékpárostúrát tehetnek azok, akik személygépkocsival kimennek az erdőbe és onnan kívánnak kerékpározni. Így összesen 600 kilométer kijelölt kerékpártúrára vállalkozhatnak a Parkerdőben a bringázók.

  • A kilenc P+ B pont:

    • Kisrigó Vendéglő, Pilisszentlászló GPS: N47° 43′ 14,68″       E18° 59′ 10,43″
    • Hegy-tető, Pilisszentlászló GPS: N47° 43′ 06,52″      E19° 00′ 20,39″
    • Skanzen, Szentendre GPS: N47° 42′ 03,05″      E19° 02′ 40,41″
    • Telgárthy-rét, Visegrád GPS: N47° 46′ 13,92″      E18° 58′ 58,83″
    • Parkoló, Pilisszántó GPS: N47° 40′ 36,76″      E18° 53′ 05,67″
    • Sportpálya, Pilisszentiván GPS: N47° 36′ 43,66″       E18° 53′ 02,27″
    • Nagykovácsi GPS: N47° 34′ 33,59″      E18° 53′ 04,35″
    • Hideg-völgy GPS: N47° 31′ 47,75″      E18° 52′ 07,97″
    • Budakeszi Vadaspark GPS: N47° 31′ 32,25″      E18° 56′ 06,10″

Kapcsolódó Cikkek

  • Júniusban már elérhetőek lesznek az internet-alapcsomagok

    Júniusban már elérhetőek lesznek az internet-alapcsomagok

    Júniusban már elérhetőek lesznek az internet-alapcsomagok, amelyek a szolgáltatók jelenlegi legalacsonyabb árainál is 15 százalékkal kedvezőbb áron kínálnak majd szolgáltatást – közölte Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos az Országgyűlés kulturális bizottságának és népjóléti bizottságának együttes ülésén kedden.

  • Ne feledje leadni személyi jövedelemadó-bevallását!

    Ne feledje leadni személyi jövedelemadó-bevallását!

    Már csak öt nap van a személyi jövedelemadó-bevallások leadására, amit az adózók még szombat délelőtt is megtehetnek a budapesti Eurocenterben – közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

  • Hatvan éve boldog feleségével Kányádi Sándor

    Hatvan éve boldog feleségével Kányádi Sándor

    Sztárként ünnepelték születésnapi köszöntésén a 88 éves, Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt, Kányádi Sándort. A nemzet művésze sajnos egyre kevesebb találkozón tud megjelenni, miután összeroppant egy csigolyája és bottal közlekedik, de humora és lelkesedése a régi.