2018. január 19., péntek
Sára, Márió

Sport

Végleges! Mourinho a Manchester United edzője!

Angol sajtóértesülések szerint mindenben megállapodott a Manchester United futballklubbal Jose Mourinho és aláírt a vezetőedzői posztra.

A Sky Sports biztos forrásokra hivatkozva tette közzé csütörtök este a hírt.


Az 53 éves portugál tréner Louis van Gaalt váltja, akit hétfőn, két nappal az FA Kupa-győzelem után menesztettek posztjáról.

Az Internazionale és a Real Madrid korábbi sikeredzőjét decemberben küldték el a Chelsea-től, hét hónappal azután, hogy harmadszor is bajnoki címre vezette a londoniakat.

A 64 éves Van Gaal 2014 nyarán vette át a MU irányítását, és két év alatt nagyjából 250 millió fontot költött a keret megerősítésére. Ennek ellenére első idényében a negyedik, idén pedig csak az ötödik helyen zárt a csapat. A tréner 103 mérkőzésen ült az MU kispadján, 54 győzelem mellett 25 döntetlen és 24 vereség a mérlege.

Kapcsolódó Cikkek

  • 29 meccs után kikapott a Barca

    29 meccs után kikapott a Barca

    Megszakadt a Barcelona 29 meccs óta tartó veretlenségi sorozata. A spanyol Király Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén az Espanyol az ifjonc Oscar Melendo 88. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött. A hazai sikerhez némileg Lionel Messi is hozzájárult, hiszen a 61.

  • Zidane nem tudja elképzelni a Realt Ronaldo nélkül

    Zidane nem tudja elképzelni a Realt Ronaldo nélkül

    Hiába érkeznek egyre gyakrabban a Cristiano Ronaldo távozásáról szóló hírek, Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője egyszerűen nem tudja elképzelni a királyi gárdát a portugál klasszis nélkül – írja a goal.

  • Csúnyán leszerepelt a kézilabda-válogatott

    Csúnyán leszerepelt a kézilabda-válogatott

    Pont nélkül búcsúzott a magyar férfi kézilabda-válogatott horvátországi Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, miután 33-27-re kikapott Csehország csapatától.