EUR: 308,29 Ft
CHF: 267,15 Ft
2017. október 19., csütörtök
Nándor

Külföld

16 évet kapott a Costa Concordia kapitánya

Megerősítette a másodfokú bíróság kedden a Costa Concordia üdülőhajó volt kapitányának 16 év egy hónapos börtönbüntetését, amelyet a 2012-es, 32 halálos áldozatot követelő hajótörésben viselt felelőssége miatt szabtak ki rá.

Francesco Schettino 2012. január 13-án futtatta zátonyra a hajót. Tavaly februárban, első fokon örökre eltiltották a közhivatalok viselésétől és öt évre attól, hogy kapitányként dolgozzon, de akkor még nem kellett börtönbe vonulnia, szabadlábon várhatta meg a fellebbezés eredményét. A keddi ítélethirdetésen nem jelent meg.

Az ügyész a korábbi vádiratot átfogalmazta és újabb vádpontokkal egészítette ki, és az ítélet súlyosbítását kérte: 27-évre küldte volna börtönbe a volt kapitányt. Mindkét félnek lehetősége van még egy fellebbezésre a legfelsőbb bíróságon a jogerős ítélethez.

Francesco Schettinót és a Costa Crociere hajótársaságot jelentős összegű kártérítés kifizetésére ítélték a túlélők, valamint a hajószerencsétlenség által érintettek javára. A bíróság többek között arra ítélte Schettinót és a hajótársaságot, hogy másfél millió euró nem vagyoni kártérítést fizessenek az olasz környezetvédelmi minisztériumnak, egymillió eurót az olasz kormánynak, félmilliót az olasz polgári védelemnek is. Kártérítést ítéltek meg Giglio sziget önkormányzatának is, amelynek partjainál a Costa Concordia zátonyra futott. A Costa Crociere korábban már egymillió euró közigazgatási bírságot fizetett, valamint 84 millió euró kártérítést több mint háromezer túlélőnek és az áldozatok családjainak. A tragédiában a tengerjárón dolgozó Fehér Sándor magyar zenész is életét veszítette.

A hajó roncsát két év múlva tudták csak kiemelni, és elszállítani szétbontásra.

Kapcsolódó Cikkek

  • A katalán elnök a függetlenség kikiáltásával fenyeget

    A katalán elnök a függetlenség kikiáltásával fenyeget

    A katalán regionális parlament szavazást tarthat Katalónia függetlenségének kinyilvánításáról, ha a madridi központi kormány “továbbra is akadályozza a párbeszédet, és folytatja az elnyomást” – írta csütörtökön Mariano Rajoy spanyol miniszterelnöknek Carles Puigdemont katalán elnök.

  • Donald Trump is szigorítaná a bevándorlást

    Donald Trump is szigorítaná a bevándorlást

    Feleannyi bevándorlót engedne az Egyesült Államokba Donald Trump a napokban a kongresszus elé terjesztett új bevándorlásügyi tervezete alapján. A Figyelő szerint a Trump-tervezet a bevándorlók számának jelentős csökkentése mellett a migrációval kapcsolatos tízezer új állást is teremtene: megnövelné a vámtisztviselők és a bevándorlásügyi bírók, ügyészek és ügyvédek számát is.

  • Magyarellenes felirat jelent meg egy vajdasági városban

    Magyarellenes felirat jelent meg egy vajdasági városban

    Magyarellenes felirat jelent meg a dél-bácskai Nagybecskerek egyik házának kerítésén a napokban, az ismeretlen elkövetők tettét a városvezetés, a vajdasági tartományi kormány és a képviselőház, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség is elítélte.