EUR: 309,18 Ft
CHF: 288,46 Ft
2017. március 29., szerda
Auguszta

Aktuális

Az NGM egyelőre nem fél a Brexittől

Az elmúlt napok fejleményei után nagy volt a találgatás, hogy vajon a britek uniós szakítása hogyan érinti majd a magyar költségvetés helyzetét. Korábban a Századvég Gazdaságkutató már megszólalt az ügyben, a Lokálnak azt jelezte, hogy a Brexit érdemben nem befolyásolja a hazai gazdaság pályáját, viszont a Magyarország rendelkezésére álló, 2020-ig tartó uniós keret 4-5 százalékkal csökkenhet. Ez mintegy 5-600 milliárd forintnyi összeg lehet.

Varga Mihály miniszter és a Brexit-biztos 2017-es büdzsé (Fotó: MTI)

Varga Mihály miniszter és a Brexit-biztos 2017-es büdzsé (Fotó: MTI)

Az ügyben megkerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a brit kilépés miatt nincs szükség sem az idei, sem a 2017-es költségvetés módosítására. Tekintettel azonban a brit–magyar külkereskedelmi forgalom értékére – amely durván 140 milliárd forint évente – figyelemmel kísérik az eseményeket.

A Brexit kapcsán a Miniszterelnökségtől is tájékoztatást kértünk, arra voltunk kíváncsiak, hogy Nagy-Britannia távozása csökkentheti-e a Magyarországnak járó uniós forrásokat. A tárca azt írta, hogy a kormány minden eshetőségre felkészül, azt azonban egyelőre nem lehet megmondani, hogy azok közül mi következhet be. A Miniszterelnökség azt is közölte, hogy a 2014–2020-as ciklus 12 ezermilliárd forintos keretösszegének terhére eddig 231 darab pályázatot írtak ki mintegy 5200 milliárd forint értékben. Közülük 17 639 projekt kapott támogatást, ezeknek összesen 2045 milliárd forintot ítéltek oda.

Kapcsolódó Cikkek

  • Harrach: jól működik a Fidesz-KDNP szövetség

    Harrach: jól működik a Fidesz-KDNP szövetség

    Jól működik a Fidesz-KDNP szövetség – jelentette ki Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője kedden Miskolcon, sajtótájékoztatón, hozzátéve, ugyanakkor nem jó látni a magyar politikai életben, hogy a “többi párt köreiben kormányképes erő alig jelenik meg”.

  • Májusban Olaszország visszaállítja a határellenőrzést

    Májusban Olaszország visszaállítja a határellenőrzést

    Ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést Olaszország május 10. és 31. között a G7-es csoport Szicíliában rendezendő találkozója miatt, melynek idején a környéken a biztonsági intézkedések következtében a turisták még a tengerben sem fürödhetnek – közölte a római belügyminisztérium kedden.