2018. január 21., vasárnap
Ágnes

Külföld

Beszólt Erdogan elnöknek Törökország szépe, 14 hónapot kapott

Egy isztambuli bíróság kedden 14 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Merve Büyüksarac korábbi török szépségkirálynőt Recep Tayyip Erdogan elnök megsértése miatt.

A vád szerint a 27 éves modell Erdogant sértő verset osztott meg Instagram oldalán még 2014-ben, amikor Erdogan még miniszterelnök volt. Az egykori szépségkirálynő tagadta, hogy megsértette volna a politikust.


A bíróság viszont bűnösnek mondta ki Merve Büyüksaracot közjogi méltóság megsértésében, de a kiszabott börtönbüntetést felfüggesztették; ha öt éven át nem “esik vissza”, nem kell börtönbe mennie – jelentette a helyi sajtó.

Emre Telci, a szépségkirálynő ügyvédje bejelentette: panaszt tesz az ítélet ellen, s az ügyet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elé viszi.


Merve Büyüksarac 2006-ban volt Törökország szépe. Tavaly rövid időre őrizetbe vették, amiért 2014-ben megosztotta az Erdogant bíráló “A mester verse” című költeményt, amely a török himnusz szatirikus feldolgozása. Erdogant a vers nem említi név szerint, viszont utal az elnök családját övező korrupciós botrányra. Ügyvédje azt hangsúlyozta, hogy nem is védence tette ki a posztot a közösségi oldalra, csak megosztotta a bejegyzést.

Erdogan jogi képviselője szerint azonban a vers nem tekinthető bírálatnak, hanem az elnök személye elleni támadás.

Az elnök megsértéséért akár négy év börtön is kiszabható Törökországban, de Erdogan két évvel ezelőtti hivatalba lépését megelőzően alig alkalmazták ezt a paragrafust. Azóta viszont több mint 1800 ilyen büntetőper indult. A vádlottak között vannak karikatúristák, újságírók, de tizenévesek is.

Ezzel párhuzamosan a török hatóságok folyamatosan szűkítik az ellenzéki sajtó mozgásterét, jogvédők pedig arra figyelmeztetnek, hogy az egykor a muszlim demokrácia mintaállamának számító Törökországban a kormány szűkíti a szabadságjogokat. Erdogan visszautasítja azokat a vádakat, hogy tekintélyuralmi rendszert épít ki Törökországban, vagy korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább erősödhetnek az ausztrál-magyar gazdasági kapcsolatok

    Tovább erősödhetnek az ausztrál-magyar gazdasági kapcsolatok

    Erősödtek az ausztrál-magyar kapcsolatok, és ennek üteme a következő időszakban tovább gyorsulhat – összegezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Steven Ciobo, Ausztrália kereskedelemért, turizmusért és beruházásokért felelős miniszterével folytatott találkozóján.

  • Legalább 10 terrortámadást hiúsítottak meg Libanonban

    Legalább 10 terrortámadást hiúsítottak meg Libanonban

    Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legalább tíz merényletkísérletét sikerült meghiúsítani az elmúlt hónapokban Libanonban köszönhetően azoknak az információknak, amelyekhez a hatóságok a terrorszervezet egyik őrizetbe vett, majd beépített ügynökként alkalmazott tagja révén jutottak – közölte pénteken a libanoni belügyminiszter.

  • Gyász! Elhunyt Paul Bocuse

    Gyász! Elhunyt Paul Bocuse

    Elhunyt 91 éves korában Paul Bocuse, a francia konyhaművészet megújítója. Évek óta Parkinson-kórban szenvedett. A lyoni séf halálhírét Gérard Collomb belügyminiszter, Lyon korábbi polgármestere jelentette be a helyi francia sajtónak szombaton.