EUR: 307,82 Ft
CHF: 266,64 Ft
2017. szeptember 19., kedd
Vilhelmina

Belföld

Börtönbe megy a zsaroló

Jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság egy helyi férfit, aki hivatalos személynek kiadva magát megzsarolt egy masszőrt – tájékoztatta a hajdú-bihari főügyész az egy hete kihirdetett ítéletről kedden az MTI-t.

Pocsai Edit közölte: a bíróság hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás bűntette miatt, gyorsított eljárásban döntött a vádlott büntetőjogi felelősségéről.

A vád szerint a debreceni férfi májusban mobiltelefonon felhívta a masszőrt és közölte vele, hogy egy fogyasztói jogokat védő szervezetnél dolgozik, ahová fogyasztói panasz érkezett ellene. Azt állította, hogy a masszőrnő százezer és kétszázezer forint közötti bírság kiszabására számíthat, de elkerülheti az eljárást, ha átad neki húszezer forintot.

A sértett – tartva a nagy összegű bírságtól – a vádlott instrukcióinak megfelelően átadta az összeget egy ismeretlennek, akitől később a közelben rejtőző férfi elvette a pénzt. Az ismeretlennek nem volt tudomása arról, hogy bűncselekmény elkövetéséhez nyújt segítséget – derült ki.

A sértettnek okozott kár nem térült meg, a többszörösen büntetett előéletű férfi – aki a zsarolást is próbaidőre felfüggesztett büntetése időszakában követte el – elköltötte a húszezer forintot. Az előzetes letartóztatásban lévő vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az ítélet jogerős.

Kapcsolódó Cikkek

  • Börtönhöz ment Gyurcsány – Fotók!

    Börtönhöz ment Gyurcsány – Fotók!

    Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke elkísérte a tököli börtön bejáratához Császy Zsoltot, akit Tátrai Miklóssal együtt harmadfokon két és fél, illetve három év börtönbüntetésre ítélt a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében.

  • Az év végéig döntés születhet a negyedik paksi blokk üzemidő-hosszabbításáról

    Az év végéig döntés születhet a negyedik paksi blokk üzemidő-hosszabbításáról

    A paksi atomerőmű első három blokkja már megkapta az engedélyt a további működéshez, a negyedik blokk engedélykérelmének elbírálása folyamatban van, az eljárás még idén lezárulhat – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szeptember 18-22.

  • Az iskola a biztonságra nevelés legfontosabb terepe

    Az iskola a biztonságra nevelés legfontosabb terepe

    Az iskola a biztonságra nevelés legfontosabb terepe, egyúttal biztonságos közeg a gyerekek számára, ezért az ottani biztonságot az iskolán kívülre is ki kell terjeszteni – mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Biztonság hetének központi rendezvényén.