EUR: 307,55 Ft
CHF: 266,47 Ft
2017. október 19., csütörtök
Nándor

Külföld

Elítéltek egy állítólag megerőszakolt holland nőt

Katarban egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek hétfőn házasságon kívül létesített nemi kapcsolat miatt egy holland nőt, aki azt állította, hogy megerőszakolták.

A március óta fogva tartott 22 éves, Laura néven azonosított elítéltet a hétfői bírói határozat értelmében kiutasítják a Perzsa-öböl menti emírségből, s átszámítva csaknem 230 ezer forintos bírság fizetésére kötelezik. A holland nagykövet az al-Dzsazíra katari hírtelevíziónak elmondta, hogy az utrechti nőnek nem kell letöltenie büntetését, és a napokban hazatérhet Hollandiába.

Az ügyben vele együtt elítélt férfi, a szíriai Omár Abdalláh al-Hasszán büntetése 100 ostorcsapás a házasságon kívüli szexuális kapcsolatért, további 40 ostorcsapás pedig “az alkoholfogyasztásért”. Katarban mindkettőt tiltja a törvény.

A holland nő szabadon engedését és az ellene hozott ítéletet megerősítette a holland külügyminisztérium szóvivője.

A nő még márciusban egy barátjával turistaként érkezett Katarba. Az incidens a fővárosban, Dohában, egy elegáns szálloda bárjában történt, ahol kísérőjével italozott. Míg táncolt, valószínűleg valamilyen kábítószert keverhettek az italába, mert röviddel azután, hogy ivott belőle, nem érezte jól magát. A következő momentum, amelyre emlékezni tudott, már az volt, hogy egyedül ébredt fel egy teljesen ismeretlen lakásban, ruhája le volt tépve, és rájött, hogy megerőszakolták – mondta el korábban Brian Lokollo, a lány ügyvédje az AP amerikai hírügynökségnek. Miután a nő a rendőrségnek jelentette a történteket, azonnal őrizetbe vették. A közösségi médiában kampányt indítottak szabadon engedéséért.

Dohában rendezik meg 2022-ben a labdarúgó-világbajnokságot, amely minden bizonnyal a szigorú helyi törvényeket nem ismerő nyugatiak tízezreit vonzza majd a kicsi, Perzsa-öböl menti országba.

Az 1,6 millió lakosú Katarban alkohol csak a luxusszállodákban és a nemzetközi repülőtéren lévő vámmentes üzletekben kapható, illetve egyetlen kormányzati üzletben vásárolhatnak még alkoholos italokat a nem muszlim bevándorlók, de ahhoz előzőleg engedélyt kell szerezniük munkaadójuktól.

A holland nőéhez hasonló esetek már más Perzsa-öböl menti országban is történtek. Egy ausztráliai nőt az Egyesült Arab Emírségekben 2008-ban nyolc hónapra bebörtönöztek, miután a rendőrségen jelentette, hogy csoportos nemi erőszak áldozatává vált egy szállodában. 2013-ban Dubajban egy megerőszakolt norvég nőt 16 hónap szabadságvesztésre ítéltek házasságon kívül létesített szexuális kapcsolat miatt, igaz, végül megkegyelmeztek neki és elhagyhatta az országot.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ukrajna nem változtat a magyar nemzetiségi oktatáson a Velencei Bizottság döntéséig

    Ukrajna nem változtat a magyar nemzetiségi oktatáson a Velencei Bizottság döntéséig

    Magyarország ígéretet kapott, hogy addig nem vezetnek be semmilyen változtatást Ukrajnában a magyar kisebbség oktatásában, amíg nem születik meg az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalása – közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszterrel és Pavlo Klimkin külügyminiszterrel csütörtökön Kijevben folytatott tárgyalásai után.

  • A katalán elnök a függetlenség kikiáltásával fenyeget

    A katalán elnök a függetlenség kikiáltásával fenyeget

    A katalán regionális parlament szavazást tarthat Katalónia függetlenségének kinyilvánításáról, ha a madridi központi kormány “továbbra is akadályozza a párbeszédet, és folytatja az elnyomást” – írta csütörtökön Mariano Rajoy spanyol miniszterelnöknek Carles Puigdemont katalán elnök.

  • Donald Trump is szigorítaná a bevándorlást

    Donald Trump is szigorítaná a bevándorlást

    Feleannyi bevándorlót engedne az Egyesült Államokba Donald Trump a napokban a kongresszus elé terjesztett új bevándorlásügyi tervezete alapján. A Figyelő szerint a Trump-tervezet a bevándorlók számának jelentős csökkentése mellett a migrációval kapcsolatos tízezer új állást is teremtene: megnövelné a vámtisztviselők és a bevándorlásügyi bírók, ügyészek és ügyvédek számát is.