2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Belföld

Filmes szakembereket képez a Filmalap

Kevés a szakember a hazai filmiparban, éppen ezért a Magyar Nemzeti Filmalap filmszakmai képzési pályázatot írt ki, amely a Filmipari képzési program első állomása lesz. A képzésre július végéig lehet jelentkezni.

A kezdeményezés célja a szakemberhiány hatékony és gyors orvoslása, valamint hosszú távon a hazai filmgyártás versenyképességének fokozása és a munkahelyteremtés – közölte az MTI-vel a Filmalap.


Az egyedi pályázatok benyújtásának határideje július vége, az elbírálás folyamatos, a támogatás szelektív. A pályázatokat ezúttal 15 szakmai területről várják, köztük a legjelentősebb hiányszakmák – például forgatásinapló-vezető, produkciós könyvelő, storyboardrajzoló (képesforgatókönyv-rajzoló) – oktatását biztosító intézményektől és szervezetektől.film

Pályázni már létező vagy a közeljövőben indítandó képzéssel is lehet. Az azt sikeresen elvégzők számára tanúsítványt állítanak ki. A Filmalap ötéves működési tapasztalata, valamint filmipari szereplőkkel és oktatási intézményekkel történő egyeztetések alapján javasolta a filmszakmai képzési hozzájárulás bevezetését, amely a Filmipari képzési program forrása lesz. Az újítás értelmében minden magyarországi produkció teljes költségvetésének 0,5 százalékával, de legfeljebb 15 millió forinttal hozzájárul a magyarországi filmes oktatás fejlesztéséhez – idézi fel a közlemény.


A várhatóan évi 150–180 millió forintos összegből a Filmalap a már működő, filmes oktatással foglalkozó szervezetek korábban elindított vagy újonnan induló szakképzéseit támogatja. A jellemzően 1–1,5 éves kurzusok a piac és a produkciók valós igényeit fogják kiszolgálni, a Filmalap pedig szakmai és minőségi felügyeletet lát el. Ezek a képzések a kedvezőbb tandíjak miatt széles kör számára elérhetők lesznek, az első támogatott kurzusok már ebben az évben elindulhatnak – tájékoztattak. A Filmipari képzési program következő lépéseként a Filmalap a gyártó cégekkel együttműködésben filmes gyakornoki programot indít.

Kapcsolódó Cikkek