2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Egyéb VIII.kerület X.kerület

Ideiglenesen bezárják a Salgótarjáni utcai zsidó temetőt

Ideiglenesen bezárják a Salgótarjáni utcai zsidó temetőt, mert baleset- és életveszélyes – jelentette be Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (Nöri) elnöke, hozzátéve, hogy a sírkert csak addig lesz zárva, amíg sikerül legalább a főbb útvonalakat biztonságossá tenniük. A Nöri elnöke elmondta, hogy a nem túl nagy, hathektáros temető teljes egészében műemlék, 24 sír pedig a Nemzeti Sírkert részeként is oltalom alatt áll.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke hozzátette, hogy az intézettel közös céljuk – és erről  megállapodást is aláírtak –, hogy a temető a világörökség része legyen. A rendbetételében pedig a Mazsihisz szakmai partnere szeretne lenni a Nörinek, hogy a felújítás során biztosítsák a zsidó vallás törvényeinek betartását – tette hozzá.

Budapest, 2016. május 26. Sírhelyek a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben Budapesten 2016. május 26-án. A sírkertet ideiglenesen bezárják, mert baleset- és életveszélyes. MTI Fotó: Bruzák Noémi


MTI Fotó: Bruzák Noémi

Dankó Dalma művészettörténész, a Fiumei úti Temető Kegyeleti Múzeumának vezetője a sírkert bejárásán ismertette, hogy a sírkert jellegzetessége a nagyszámú mauzóleum. Ennek oka, hogy míg a zsidó temetőkben hagyományosan külön temetkeztek a férfiak és a nők, addig a XIX. században lazultak a temetkezési szabályok, és a családi sírboltokba már együtt is el lehetett temetni a család férfi és nő tagjait.
A Salgótarjáni utcai temetőt 1874-ben nyitották meg, 1874 és 1891 között a pesti oldal egyetlen zsidó temetője volt. A sírkert az 1920-as évekre betelt, de a családi mauzóleumokba ezt követően is rendszeresen temetkeztek. Az utolsó temetés 2004-ben volt – emlékeztet az MTI. A temető az utakra is rádőlő sírkövek, az omladozó mauzóleumok és a környezetükben kialakult, a sűrű aljnövényzet miatt nehezen észrevehető árkok miatt vált veszélyessé.


Kapcsolódó Cikkek