EUR: 310,34 Ft
CHF: 270,90 Ft
2017. szeptember 25., hétfő
Eufrozina, Kende

Extra

Kozso agyműtétje óta tud indiánul!

Elképesztő, ami Kozsóval történt az agyműtétje után. A Szomorú Szamuráj ugyanis állítja: nem csak indiánul tud, mióta felébredt az agyvérzése utáni műtétből, de az agya 90 százalékát is tudja használni, míg az átlagember csupán 10 százalék kihasználására képes.

Kozso agyvérzése után két életmentő műtéten is átesett, és először a Lokálnak mesélt a varázslatról, amit a betegségének köszönhet, és arról, hogy valóban minden rosszban van valami jó.

Kozsó magyar zeneszerző, zenész, énekes, szövegíró, producer. 2016.06.17 ( Fotó: Csudai Sándor )

Kozso már nem fél megmutatni könnyező szemeit

– A betegségem teljesen törölte a fejemből a magyart és az angolt is. Az agyamban hiába állt össze, amit mondani akarok, mégsem úgy jött ki, ahogyan szerettem volna. Mindent újra kellett tanulnom. De a csoda ott van a mindennapokban! Soha nem tudtam néhány szónál többet indiánul, és a műtétem után egyszer csak rádöbbentem, hogy gyönyörűen beszélgetek ezen a nyelven. Ennek pedig csak egyetlen magyarázata van: köztudott, hogy az emberek az agyuk mindössze 10 százalékát használják, de nálam az agyműtétem után a maradék 90 százalék is beindult! – újságolta lapunknak boldogan a zenész, akivel nem ez az egy elképesztő dolog történt.

Tudósok is alátámasztották

1907-ben született meg William James pszichológus azon tétele, miszerint az emberek csupán az agyuk kis részét használják ki. Később tudósok sora támasztotta alá, hogy az agyunk 90 százaléka bizony tényleg kihasználatlan és teljesen inaktív terület, pedig ennek aktiválásával kivételes képességek birtokába is juthatnánk.

– Hihetetlen dolog, de még szebben tudok rajzolni, mint eddig. Rájöttem olyan dolgokra, praktikákra, amikre Picasso. Nagyon jól érzem magam, sosem fáradok el és folyamatosan alkotok. Zenét, rajzot, könyvet, mindent. Fantasztikusan jó életem van – folytatta a művészi felmenőkkel rendelkező énekes, akinek a családjában a faszobrásztól a zongoristáig mindenféle alkotó megtalálható. Nem csoda hát, hogy Kozso is ennyire sokoldalú, és nincs olyan hangszer sem, amelyik kifogna rajta.

– Konga, gitár, zongora… mindegy, melyikhez ülök le. Amit érzek belülről, azt megalkotom bármelyiken. Mindig pozitív vagyok, tele energiával. Sokat biciklizem, futok a hegyekben, a Duna-parton vagy épp egy tengerparton. Óriási csoda, ami velem történt, és minden percét élvezem az életnek, és hogy az emberek szeretnek – tette hozzá Kozso, aki elárulta, már azt sem nem szégyelli, hogy a szamurájszemüveg mögül néha bizony kicsordulnak a könnyek is.

Kozsó magyar zeneszerző, zenész, énekes, szövegíró, producer. 2016.06.17 ( Fotó: Csudai Sándor )

A zenész az agyműtéte óta perfektül beszél indiánul

Kozsó magyar zeneszerző, zenész, énekes, szövegíró, producer. 2016.06.17 ( Fotó: Csudai Sándor )

Kozso jobban fest, mint valaha

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Mesterszakács lett a mesterfodrászból – Videó!

    Mesterszakács lett a mesterfodrászból – Videó!

    Hajas László egy teljes napra átvette Wossala Rozina sztárséf helyét a Kishusom nevű éttermében. A mesterszakács feladata volt a bevásárlás és az aznapi különleges menü összeállítása is, de egyáltalán nem illetődött meg a kihívástól.

  • Pápai Jociék nem tudnak egy ágyban aludni

    Pápai Jociék nem tudnak egy ágyban aludni

    A gyerekek születése óta nem aludt egy ágyban a feleségével Pápai Joci. Bár a kicsik hamarosan kinövik az anyukájukkal való együtt alvást, az énekes még nem tudja, vajon meg tudja-e szokni majd, hogy Anita mellett tölti az éjszakákat.

  • Bugyijától magabiztos Iszak Eszti

    Bugyijától magabiztos Iszak Eszti

    Magabiztosságának titkáról vallott Iszak Eszti, aki meglepő módon a legszexibb női ruhadarab segítségével tudta leküzdeni a lámpaláz okozta feszültséget.