2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Extra

Lánya segíti anyagilag Zalatnayt

Zalatnay Sarolta,bíróság_MD_2016.06_07

Zalatnay Sarolta,bíróság_MD_2016.06_07

Kedden kora délután megkönnyebbülve sétálhatott ki a Budapest Környéki Törvényszék épületéből Zalatnay Sarolta, akinek nem kell újra börtönbe vonulnia. A bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, ami másfél év börtön három évre felfüggesztve.

– Ez azért még nem a teljes győzelem. Ez a büntetésem, tudomásul is veszem, csak baromira nem értek vele egyet – mondta a Lokálnak a tárgyalás végén kissé bosszúsan az énekesnő, aki nem kizárt, hogy ezek után ügyvédjével rendkívüli jogorvoslatért folyamodik.


Cininek egy öt évvel ezelőtti kölcsön miatt kellett ismét bíróság előtt állnia vádlottként. Az ügy sértettje Abonyi Mónika állatvédő, aki kétmillió forintos tartozással vádolja az énekesnőt.

– Nem erre számítottunk, úgy gondolom, objektív bizonyítékok nincsenek, és ha leírásra kerül az ítélet, megvizsgáljuk és eldöntjük, hogy további lépésként a Kúriához fordulunk-e – mondta dr. Igyártó Györgyi, Cini védőügyvédje.


Az énekesnő pártfogót is kapott az elkövetkezendő három évre, akivel bizonyos időközönként találkoznia kell és aki segít neki, hogy véletlenül se kerülhessen többé hasonló helyzetbe, ugyanis ha a felfüggesztés ideje alatt ismét meggyűlne a baja a bírósággal, újra leültetik a 69. évében járó művésznőt.

– Bármi történhet, de ha hat évig tudtam úgy viselkedni, ahogy kell, akkor ezután is tudok – mondta Cini, akinek lánya, Niki a legnagyobb támasza mind lelkileg, mind anyagilag.

Hamarosan megrendezésre kerül az első White Dog Party Magyarországon,melyeken a fehér kutyáké lesz a főszerep.A rendezvény bevételének egy részét az Árvácska Alapítvány kapja,ezen felül egy árverést is szerveznek a számukra.A beharangozó eseményen sztárok és fehér kutyáik közösen készítettek ebkekszet.

Hamarosan megrendezésre kerül az első White Dog Party Magyarországon,melyeken a fehér kutyáké lesz a főszerep.A rendezvény bevételének egy részét az Árvácska Alapítvány kapja,ezen felül egy árverést is szerveznek a számukra.A beharangozó eseményen sztárok és fehér kutyáik közösen készítettek ebkekszet.

– A lányom Angliába költözött a múlt pénteken, ezért nem tudott itt lenni velem, de távolról is a legnagyobb támaszom. Mint minden kezdő, egy nagyon klassz angol pubban dolgozik felszolgálóként, de egy internetes újság szerkesztőjeként szeretne elhelyezkedni. Azt mondta, legalább két munkát akar, hogy engem is segítsen – tette hozzá Cini. A művésznőnek ugyanis mindössze ötvenhatezer forint a nyugdíja, amit a jogdíjak után járó jövedelme egészít ki, de ezeknek a felét is vonják a mai napig a tizenkét évvel ezelőtti bírósági ügye folytán, így a havi fix bevétele nem több hetvennyolcezer forintnál, amin csak a koncertek után kapott 100–120 ezer forintos díj lendít, így nem csoda, hogy elkél Niki segítsége. Különösen, ha az ügy polgári perrel folytatódik, és a vége pénzvisszafizetés lesz.

– Tegnap délután óta reszket a gyomrom, egy falat nem ment le a torkomon, úgyhogy ma végre egy jót fogok enni a barátnőimmel, aztán hazamegyek és kimegyek Sára kutyámmal és Manó lovammal a lovardába, kiülök a fűre és kiengedem a gőzt.

uv

Kapcsolódó Cikkek