EUR: 307,70 Ft
CHF: 265,60 Ft
2017. október 23., hétfő
Gyöngyi

Belföld III.kerület XII.kerület

Megnéztük a csillebérci kalandparkot

Meglátogattuk a csillebérci kalandparkot, ahol májusban 14 gyerek alatt leszakadt egy kötélháló. A Kalandpálya Csillebérc üzemeltetőjétől megtudtuk, a gyerekek már jól vannak, az egykori úttörőtábor területén működő kalandpálya továbbra is várja a látogatókat.

A Kalandpálya Csillebérc 2006-ban nyitott, az üzemeltető állítása szerint az elmúlt tíz évben nem volt a mostanihoz hasonló jellegű baleset.

– Még folyik a kivizsgálás. A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség ellenőrizte parkunkat és a pályákat rendben találta, rendelkezünk a szükséges megfelelőségi minősítéssel – számolt be a Lokál Extrának Németh Tímea marketingvezető. Arra a kérdésünkre, hogy szigorodtak, változtak-e a biztonsági előírások, ellenőrzések a baleset következtében, azt a választ kaptuk, hogy Csillebércen „mindig szigorú ellenőrzések voltak és vannak, naponta végignézik a pályákat nyitás előtt”. Németh Tímea hozzátette, biztonságos körülmények között várják a természetben kalandra vágyókat.

– Kalandpályánkon minden korosztály megtalálja a korához illő programot, legyen az születésnap, lány- és legénybúcsú, iskolai kirándulás vagy csapatépítő tréning.

csilleberci-uttoro-nagytabor egykor.hu jpg

Az egykori úttörőtábor

Kalandpálya lett az úttörőtáborból

A Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központ Budán, mintegy 46 hektáros területen helyezkedik el. Kezdetben az Úttörő Köztársaság, majd a Csillebérci Úttörő Tábor nevet viselte. Létrehozásáról 1948-ban hoztak kormányzati döntést. A tábor épületei 1950-ben készültek el teljesen. Ekkor épült fel a három, terméskőből készült, hullámpalával fedett kőépület, ahol nyáron a lányok laktak, télen pedig a vezetőképzéseket tartották. A rendszerváltáskor a Magyar Úttörő Szövetség tulajdonába került a csillebérci komplexum, melyet a mai napig tulajdonosként kezel, azonban az ajándékozás jogszerűsége miatt folyó per még ma is zajlik. A Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központban az egykori úttörőtábor területén ma két általános iskola, óvoda és bölcsőde is van. Itt üzemel a Kalandpálya Csillebérc is. Kedvelt kirándulóhely, több turistaút is áthalad területén. Erdős tájai a Budai Tájvédelmi Körzet részeként védettség alá esnek.

 

Fokozott ellenőrzés a kalandparkokban

A csillebérci kalandparkban történtek miatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendkívüli vizsgálatot rendelt el az országban működő összes kalandparkban. A vizsgálat kitér a kalandparkokat működtető cégek berendezéseinek megfelelőségi tanúsítványaira, a kezelő személyzet biztonságos működtetéshez szükséges képesítési igazolásainak meglétére. Az ellenőrzésnek az idegenforgalmi szezon kezdetére való tekintettel heteken belül le kell zárulnia. A tárca bízik abban, hogy az országos szintű vizsgálat az üzemeltető cégeket fokozott körültekintésre készteti a biztonságos üzemeltetés, a hasonló balesetek megelőzése érdekében.

Csillebérci Kalandpálya, kötélpálya, mászás (Fotó: Keresztesi Balázs)

A fiatalok sisakban és kikötve közlekednek a magasban

Csillebérci Kalandpálya, kötélpálya, mászás (Fotó: Keresztesi Balázs)

Lentről vagy fentről félelmetesebb?

Csillebérci Kalandpálya, kötélpálya, mászás (Fotó: Keresztesi Balázs)

Így mászhatunk biztonságosan két fa között

Csillebérci Kalandpálya, kötélpálya, mászás (Fotó: Keresztesi Balázs)

Függőhíd a lombkorona alatt

Csillebérci Kalandpálya, kötélpálya, mászás (Fotó: Keresztesi Balázs)

Azért ez buli!

Csillebérci Kalandpálya, kötélpálya, mászás (Fotó: Keresztesi Balázs)

A kötélpályát minden egyes nap ellenőrzik nyitás előtt

Kapcsolódó Cikkek

  • A hősök emléke ma is fontos

    A hősök emléke ma is fontos

    A hősök emléke ma is fontos, a jóban és a küzdelemben is egyaránt osztozunk, hogy a megpróbáltatásokból végül megerősödve kerüljünk ki – emelte ki Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára Tallinnban, az 1956-os forradalom évfordulójára rendezett megemlékezésen a tárca vasárnapi közleménye szerint.

  • Fidesz: Szanyi megnyilvánulása megdöbbentő és botrányos

    Fidesz: Szanyi megnyilvánulása megdöbbentő és botrányos

    Megdöbbentőnek és botrányosnak tartja a Fidesz a szocialista Szanyi Tibor megnyilvánulását; az MSZP európai parlamenti képviselője ” ‘Ünnephez’ közeledvén” felvezetéssel a közösségi oldalán tett közzé egy fényképet, amely egy, a Köztársaság téri pártszékház ostromakor megkínzott és lábánál fellógatott embert ábrázol.

  • Trócsányi: Ma is ugyanazok az értékek fontosak, mint 1956-ban

    Trócsányi: Ma is ugyanazok az értékek fontosak, mint 1956-ban

    A körülmények változnak, de az igazi értékek állandóak, és ezek szükségesek a sikerhez és megbecsüléshez minden nemzet, így a magyarság számára a harmadik évezred elején is – mondta Trócsányi László igazságügy-miniszter az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére a Műegyetemi emlékműnél tartott ünnepségen vasárnap.