EUR: 305,04 Ft
CHF: 275,90 Ft
2017. július 21., péntek
Dániel, Daniella

Egyéb XI.kerület

Milyen az élet babakocsival és kerekesszékkel Újbudán?

Babakocsis és kerekesszékes sétanapot szervezett az Újbuda Összefogás Egyesület, hogy felmérjék, melyek azok az útvonalak, amelyeken már akadálymentesen haladhatunk, és hol vannak azok a szakaszok, amelyeken még változtatni kell. A tesztmenethez mi is csatlakoztunk.

A kerekesek kedves csapata a Malom Közösségi Tértől (Fehérvári és Hengermalom út sarkától) indult a Baranyai téren át Újbuda Városközpontig. Andi, a kerekesszékes édesanya a pocakjában lévő nyolc hónapos babájával vett részt a sétán, mert négyéves Emma lánya otthon maradt apukájával.

– A járdán közlekedésben a padkákon kívül a kerékpárosokkal van a legtöbb problémám. Néhány kivételt leszámítva ők szinte egyáltalán nem figyelnek ránk, pedig egy kicsit több odafigyelés is rengeteget segítene – mesélte Andi, akitől azt is megtudtuk, kedvencei a kamionsofőrok, akik annak idején szándékosan ráparkoltak az útpadkára, hogy „akadálymentesítsék” a kerekesszékeseknek a közlekedést.

Bababkocsis Misi11

Misivel a babakocsiban fut az anyukája

– A Fehérvári és a Hamzsabégi út kereszteződésénél például úgy került egy kis foltban felhajtó a járdaszegélyre, hogy éppen jöttünk erre a párommal, amikor 2010-ben csinálták az utat, és a munkások jófejségből odafröccsentettek egy kis aszfaltot.

A sétán Andi kerekesszékével vezette a látássérült Zsoltot, aki hasán kenguruban nyolc hónapos fiával, Félixszel érkezett.

– Az újbudai utakkal általában nincs gond, inkább a vegyes kezelésű utcákkal. A Kosztolányinál például a cukrászda előtt még mindig nem csinálták meg a járdát, de az főútvonal, nem a kerületi önkormányzathoz tartozik. Nekem a behajló ágak és az elburjánzott növényzet is nehézséget jelent a biztonságos közlekedésben.

A csapatban ott volt Éva is Misi fiával.

– Ez egy speciális futó babakocsi, amivel rendszeresen járunk a Bikás parkba kocogni, mégis sokszor ezzel is nehezen vesszük az akadályokat a járdán. A legtöbb baj az autósokkal van. Egyszerűen nem vesznek tudomást rólunk, össze-vissza felparkolnak a járdára, és kikérik maguknak, ha a helyhiány miatti lavírozásunkban nekiütközünk a gyönyörű kocsijuknak – mesélte séta közben Éva, aki azt is elárulta, egy olyan figyelemfelkeltő matrica gyártásán gondolkodik, amit ráragasztana minden szabálytalanul, járdán parkoló gépjárműre.

Hermina és Tamás, a 13 hónapos Márk szülei arról számoltak be, hogy nekik pozitív tapasztalataik vannak a tinédzserekkel.

– Egyik-másik közülük hihetetlenül segítőkész. Mi a tömegközlekedést használjuk, a 4-es metró nagyszerű, de sokat járunk nem alacsony padlós villamossal, busszal is, és rengeteget számít, hogy lépcsőzésnél segítenek, a buszon átadják a helyet. Ez nagyon jó érzés, nem kell leírni a fiatalokat.

Babakocsis bahjló ágak11

A behajló ágak a nem látássérültek számára is veszélyesek

Babakocsis buszmegállónál11

A Bártfai utcánál a buszmegállónál is szűkös a járda a kerekes közlekedéshez

Babakocsis Félix11

A Malom Közösségi Tértől indult a csapat – jobb szélen Félix kukucskál

Kapcsolódó Cikkek