2018. január 16., kedd
Gusztáv

Extra

Mindent vitt a Halott pénz a díjátadón – Fotók!

A Halott Pénz három kategóriában is elnyerte az első ízben meghirdetett Petőfi Zenei Díjat kedden este Sopronban. A Telekom VOLT Fesztivál nulladik napján tartott gálán mások mellett Rúzsa Magdit és Ákost is díjazták.

A Petőfi Zenei Díjakat nyolc kategóriában adták át. Az év dala a Halott Pénz Darabokra törted a szívem című száma lett, Az év együttese ugyancsak a Halott Pénz, Az év női előadója Rúzsa Magdi, Az év férfi előadója Szabó Balázs (Szabó Balázs Bandája) lett. Az év videoklipje elismerést a Wellhello és Halott Pénz kapta az Emlékszem, Sopronban című közös dalért, Az év felfedezettje megosztva a Fran Palermo és Freddie lett, Az év dj-jének Karanyit választották, Az év koncertjéért a Petőfi Zenei Díjat Ákos kapta tavaly decemberi dupla Aréna-koncertjéért. Életműdíjat vett át Bereményi Géza.


A díjat a Petőfi Rádió alapította a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő szereplőinek. A Petőfi Sándort egy mikrofonnal a kezében ábrázoló díj bronzból készült és kristálytalapzaton áll.

A jelölés alapját a Petőfi Rádión 2015. március 1. és 2016. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dal képezte, közülük választotta ki a kategóriák öt-öt jelöltjét a zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló kétszáz fős szakmai testület. A jelöltekre június 20-ig lehetett szavazni a www.petofilive.hu oldalon, majd a szakmai testület is újra voksolt.


A 150 perces showműsorban fellépett a belga Lost Frequencies, a hazai színtérről a Punnany Massif, a Margaret Island, a Szabó Balázs Bandája Julie Rens belga énekesnővel, Lotfi Begi, ByeAlex és Mező Misi, Kis Grófo, Rúzsa Magdi, Ákos és Marge, a Halott Pénz, a Quimby, valamint a Wellhello.

A Petőfi Zenei Díj gálát a Duna World, a Petőfi Rádió, a Petőfi TV és a petőfilive.hu élőben közvetítette.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Megérezte édesanyja halálát Szulák Andrea

    Megérezte édesanyja halálát Szulák Andrea

    Szulák Andrea mindig is különös kapcsolatot ápolt édesanyjával, halálának pillanatát is megérezte, igaz a színésznő akkor épp a Funny Girl címszerepében állt a színpadon.

  • Oszter Sándor: Kétszer is meghaltam

    Oszter Sándor: Kétszer is meghaltam

    Oszter Sándor manapság a bírósági ügyei és tórendszere körüli balhék miatt szokott a címlapokra kerülni, de a színésznek mindig is kalandos volt az élete.

  • 44 évesen pózol bugyiban Heidi

    44 évesen pózol bugyiban Heidi

    Egy szál bugyiban reklámozza a német Topmodell leszek! című új műsorát Heidi Klum. A 44 éves szupermodellnek nincs takargatnivalója, és annyira dögös, hogy fiatal kolléganői csak irigykedhetnek rá.

  • 12 évesen molesztálták Eliza Dushkut

    12 évesen molesztálták Eliza Dushkut

    Szexuális zaklatás áldozatává vált Eliza Dushku James Cameron 1994-es Két tűz között című film forgatásán. Zaklatója nem más volt, mint Arnold Schwarzenegger kaszkadőrkoordinátora, Joel Kramer volt, aki hosszú évtizedeken át dolgozott Schwarzenegger dublőreként.