EUR: 307,50 Ft
CHF: 282,97 Ft
2017. május 27., szombat
Hella

Külföld

Soros szerint biztos hogy szétesik az Európai Unió

Az Európai Unió szétesése gyakorlatilag elkerülhetetlenné vált azzal, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unióból való kilépés mellett döntött az erről szóló népszavazáson – írta szombaton Soros György milliárdos befektető a Project Syndicate nevű hírportálon.

Soros szerint Nagy-Britannia idővel lehet, hogy viszonylag jobban jár az EU elhagyásával, mint más országok, de a gazdasága és a népe meglehetősen megszenvedi a kilépést rövid- és középtávon.

A brit reálgazdaságban bekövetkező változásokat a 2007-2008-as pénzügyi válsághoz lehet majd hasonlítani – véli.

Az okokkal kapcsolatban írásában Soros arra az álláspontra helyezkedik, hogy a Brexit-vita és a migrációs válság egymást táplálták. A kilépést támogatók ugyanis a Calais-ben feltorlódott több ezer, bármi áron Angliában igyekvő migráns “rémisztő” képével félelmet kelthettek a többi uniós országból induló, “ellenőrizetlen bevándorlással” kapcsolatban. Az EU pedig halogatta a fontos döntéseket, nehogy negatív hatással legyenek a brit népszavazásra, így a káosz állandósult Calais-nál.

“Angela Merkel német kancellár döntése, hogy országa kapuit tágra nyitja a menekültek előtt, inspiráló gesztus volt, de nem volt kellőképpen végiggondolva, mert nem számolt a +pull factorral+”, azzal a “húzó hatással, amit a tömegek korlátlan befogadása jelent a többi migránsnak – állapította meg Soros György.

Hozzátette, hogy a tagállami kormányok és az uniós intézmények látszólagos tehetetlensége megágyazott az idegengyűlölő és Európa-ellenes pártok megerősödésének.

“Most a katasztrófa-forgatókönyv, melytől sokan féltek, megvalósult gyakorlatilag visszafordíthatatlanná téve az Európai Unió széthullását” – húzta alá a milliárdos befektető.

Az írásban hozzátette, az Egyesült Királyság kiválásának folyamata további bizonytalanságokkal és politikai kockázattal lesz teli, mert – fogalmazott Soros – Nagy-Britannia nem holmi képzeletbeli vagy valós előnye forog kockán, hanem az európai projekt fennmaradása.

Soros figyelmeztetett arra az eshetőségre is, hogy a kiválási tárgyalásokon az EU nem lesz abban a “hangulatban”, hogy az Egyesült Királyságnak engedményeket tegyen a jövőre nézve, például az egységes piac tekintetében, ami mindkét félnek ártana.

Mi több, maga az Egyesült Királyság sem biztos, hogy hosszú távon fennmarad a mai formájában – írta a befektető, hozzátéve, hogy nem csak a menekültválság miatt, hanem a hitelező és adós viszony miatt is szinte robbanásveszéllyel fenyeget a feszültség egyes tagállamok között, Németország és Franciaországban pedig a belső problémák is lekötik a kormányzat erejének jelentés részét.

Soros szerint az EU jelentette közös piac és a közös értékek elvesztése mindenkinek csak károkat okozna.

“De az EU mégis elromlott, és nem elégíti ki állampolgárai vágyait és törekvéseit” – hangsúlyozta a befektető, kiemelve: az EU rendezetlen széthullásával Európa rosszabbul járna, mintha az EU soha nem is létezett volna.

“De nem szabad feladni” – szögezte le Soros, aki szerint az Európai Unió tökéletlen építmény, de akik hisznek azokban az értékekben és elvekben, amelyeknek a fenntartására az uniót tervezték, össze kell állniuk, hogy az Európai Uniót alapos szerkezeti átalakítással megmentsék.

Soros fedezeti alapja az egyike volt a font ellen 1992-ben több tízmilliárd dollárral játszó nemzetközi intézményi befektetőknek.

Most szóvivője nem válaszolt a Reuters hírügynökség kérdésére, hogy a befektetőnek származott-e haszna abból, hogy a Brexitre spekulált.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magával kötött szerződést Soros egyeteme

    Magával kötött szerződést Soros egyeteme

    Kérdéses, hogy a New York-i CEU hogyan tud Magyarországon a felsőoktatási tanulmányokkal kapcsolatban dokumentumokat kiállítani akkor, amikor azt Philadelphiában akkreditálták, és alapító okiratában a budapesti egyetem címe szerepel, az amerikai metropoliszra pedig csak hivatkoznak – teszi fel a kérdést a Magyar Idők.

  • Robbantani akartak a terroristák, időben lekapcsolták őket

    Robbantani akartak a terroristák, időben lekapcsolták őket

    Moszkvában őrizetbe vették az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet négy tagját, akik merényletekre készültek az orosz főváros közlekedési hálózatának objektumai ellen – közölte csütörtökön a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

  • Agyonlőttek egy újságírót

    Agyonlőttek egy újságírót

    Agyonlőttek egy orosz újságírót egy szibériai kisvárosban, a helyi hatóságok csütörtöki közlése szerint az illetőt munkájával kapcsolatban ölhették meg, de egyelőre nem tudják, hogy milyen indítékkal.