EUR: 305,23 Ft
CHF: 275,92 Ft
2017. július 20., csütörtök
Illés

Belföld

Temetőből szökött a kórházba a róka

Két hétig megfigyelés alatt tartják az Illatos úti telepen azt a rókát, amely a hétvégén szökött be a Fiumei úti kórház harmadik emeleti kórtermébe és befeküdt az egyik betegágyba. Az állat a közeli temetőből szökhetett át.

A Fiumei úti kórház kórtermében egy rókára bukkantak az ott dolgozók a hétvégén – írta a PestiSracok.hu. Az állatot a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat munkatársai fogták el.

– Szombat délután kaptuk a bejelentést: rókát találtak a baleseti központban. A kollégáim kimentek, és valóban, az intézmény harmadik emeletén, egy kórterem ablak melletti ágyában egy 3-4 év körüli kifejlett róka feküdt. A munkatársaim bezárták az ajtót, és szakszerűen egy élve fogó csapdába rakták az állatot – nyilatkozta a Lokálnak Oláh Csaba, a mezőőrök vezetője, aki szerint a jószág egészen biztosan élelem után kutatott, hiszen a városban rengeteg a hulladék, a konyhai maradék, így lényegesen könnyebb itt beszereznie a táplálékát, mint pocokra vadászni egy búzatarlón.

Budapest, 2011. június 23. A Péterfy Sándor utcai kórház Baleseti Központjának (volt Országos Baleseti Intézet) épülete a főváros VIII. kerületében, a Fiumei út elején. MTI/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának és archívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

Budapest, 2011. június 23.
A Péterfy Sándor utcai kórház Baleseti Központjának (volt Országos Baleseti Intézet) épülete a főváros VIII. kerületében, a Fiumei út elején.
MTI/Bizományosi: Jászai Csaba

Persze felmerül a kérdés: hogyan kerülhetett a város közepén lévő kórház harmadik emeleti kórtermének egyik betegágyába egy vadon élő róka?

– A kórház mellett, a Fiumei úti temetőből többször jelezték már, hogy vannak ott rókák, valószínűleg ő is onnan jött. Éjszaka történhetett a dolog, és nagy valószínűséggel valami hátsó bejáraton osont be. Biztosan nem lifttel, hanem a lépcsőn közlekedett, lévén hogy fel sem éri a hívógombot – nevetett fel Oláh Csaba, aki kollégáival együtt nem érti, hogy nem vette észre másnap reggelig egyetlen ember sem a kórházban a vadállatot.

A mezőőrök szerint a róka nem volt jó állapotban, és talán rühös is. Az eltévedt állatot a befogás után az Illatos úti állatrendészeti telepre vitték.

– Két hétig megfigyelés alatt tartjuk, hogy kiderüljön, veszett-e. Egyelőre nem mutatja a betegség tüneteit és a rühösség jelei sem láthatók rajta, egészségesnek tűnik. Nagyon barátságosan viselkedik, így elképzelhető, hogy eddig is emberek között élt – adta hírül az Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság sajtószolgálata. A további elhelyezését illetően a fővárosi állatkerttel egyeztetnek.20160620_130043DSC04080DSC04081DSC04084DSC04085

Címkék

Kapcsolódó Cikkek