2018. január 18., csütörtök
Piroska

Külföld

Véget ér a Rosetta űrszonda küldetése

Szeptember 30-án hajt végre becsapódó landolást a Rosetta űrszonda a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínén.

A műhold várhatóan nem éli túl a manővert, amellyel egyszersmind véget ér a négy kilométer széles jeges égitest kétéves tanulmányozása – írta a BBC News.


A repülésirányítók tervei szerint az űrszonda kamerái rögzíteni és közvetíteni fogják a végső landolás pillanatait, a műhold nemesgázokat “kiszagoló” mérőműszere és minden más eszköze pedig le fog állni a becsapódás pillanatában. A küldetés repülésdinamikai szakemberei ugyan még nem dolgozták ki az összes részletet, de annyi biztos, hogy a Rosetta szűk ellipszis alakú pályára fog állni az üstökös körül, majd azt kapja parancsba, hogy folyamatosan csökkentse a távolságot egészen a becsapódásig.

A misszió irányítóiban korábban felmerült, hogy az űrszondát a leszállóegysége számára eredetileg kijelölt területen – Agilkia – kellene letenni. A Philae a tervezett célpontja helyett egy nagyjából egy kilométerrel arrébb lévő árnyékos mélyedésben szállt le 2014 novemberében. A viszonylag egyenletes felszínű Agilkia azonban továbbra is vonzó célpont, habár a szakemberek más területeket is tanulmányoznak.


Az űrszonda jelenleg csaknem félmilliárd kilométerre van a Naptól, ami azt jelenti, hogy a napelemeire eső fény mennyisége folyamatosan csökken, vagyis napról napra kevesebb ereje van a műszerei és alrendszerei működtetéséhez. A mérnököknek hamarosan hibernálniuk kellene a műholdat, ha még hosszú távon használni szeretnék. Figyelembe véve azonban, hogy a Rosettát 2004-ben indította útnak az ESA és az elmúlt tizenkét évben a műhold hatalmas hőmérséklet-ingadozásoknak és káros sugárzásoknak volt kitéve, kicsi a valószínűsége, hogy működőképes lenne a jövőben.

RosettaA becsapódó landolás előnye, hogy a nagy közelségnek hála a szakemberek új ismereteket nyerhetnek az üstökösről. A repülésirányítók megpróbálnak az utolsó pillanatig kapcsolatban maradni az űrszondával. Sok függ azonban attól, hogy a Rosetta miként lesz képes megbirkózni az üstököst övező “részecskeviharral”, ami az elmúlt időszakban nem egyszer arra késztette a műholdat, hogy biztonsági üzemmódra váltva kikapcsolja az összes nem alapvető funkcióját, köztük megfigyelőműszereit. A szeptember 30-i landoláskor így azt a parancsot fogja kapni, hogy ne váltson biztonsági üzemmódra.

Az égitestek körül keringő űrszondák küldetése ma már gyakran ér véget becsapódó landolással. A műholdak többsége hatalmas sebességgel csapódik be, ám néhány esetben, ahogy a Rosettánál is, “sétatempóban” fog megtörténni a találkozás. Az amerikai NEAR Shoemaker (Near Earth Asteroid Rendezvous) űrszonda volt az első,  amely misszióját teljesítve egy kisbolygóra szállt le. A műhold 2001. február 12-én ereszkedett le az Eros kisbolygó felszínére, miután egy éven át keringett az égitest körül. A landolás olyan finomra sikerült, hogy a szonda még két hétig működött az Eros felszínén, és addig küldött adatokat a Földre.

A Rosetta azonban a tervek szerint automatikusan leáll, amikor eléri az üstökös felszínét, és ha az antennája túl is éli a becsapódást, az űrszonda akkor sem fog jelentkezni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Új hímtagot kap a péniszrákos ló

    Új hímtagot kap a péniszrákos ló

    A Bridgtonban élő póni olyan betegséggel küzd ami nagyon kevés fajtársát érinti. Richard a ló pénisze teljesen elrákosodott. Ahhoz, hogy megmentsék az állat életét online gyűjtésbe kezdtek gondozói, hogy elég pénzt szerezzenek az állat műtétjére, ami során új hímvesszőt kapna a beteg testrésze helyett.

  • Egyre több színész határolódik el Woody Allentől

    Egyre több színész határolódik el Woody Allentől

    Egyre több amerikai színész, többek közt Rebecca Hall, Greta Gerwig, Ellen Page, határolódik el Woody Allentől és legújabb filmjétől a rendező elleni évtizedekkel ezelőtti gyermekmolesztálási vádak felelevenítése nyomán.