2018. április 26., csütörtök
Ervin

Külföld

Borzalom! Három éven belül kétszer erőszakolta meg ugyanaz a csapat

Képtelen feledni borzalmas emlékeit az az indiai diáklány, akit múlthéten az iskolából hazafelé menet elrabolt, majd megerőszakolt öt férfi. Mint kiderült a tanulót három évvel korábban ugyanez a társaság erőszakolta meg.

A járda melletti bokorban eszméletlenül fekvő 21 éves dalit (érinthetetlen kasztba tartozó) diáklányra egy járókelő talált rá és vitte azonnal kórházba az észak-indiai Rohtakban.


Kiderült, a fiatal nőt 2013-ban ugyanez a csoport erőszakolta meg Bhiwaniban, ami miatt feljelentést is tettek. Azonban az erőszakolókat óvadék ellenében szabadon engedték, így a lány szülei jobbnak látták, ha egy másik városba költöznek – írja a BBC.

Azonban hiába próbáltak menekülni a fenyegetődző férfiak elől, itt is rájuk találtak és újból elkapták a diáklányt. A rendőrség egyelőre senkit nem tartoztatott le az esettel kapcsolatban.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Rohamosan nő a mobilos fizetések száma

    Rohamosan nő a mobilos fizetések száma

    Rohamosan emelkedik a mobil eszközökkel bonyolított fizetések száma Kínában, miközben a személyi számítógépekről kezdeményezett fizetések visszaszorulóban vannak.

  • Betiltották az Ubert Bécsben

    Betiltották az Ubert Bécsben

    A bécsi kereskedelmi bíróság ideiglenesen megtiltotta személyszállító tevékenység folytatását az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó amerikai vállalatnak, mondván, megsérti a tisztességes verseny szabályait.

  • Marosvásárhelyi iskolaügy: A kisebbségi kérdés nem kizárólag helyi ügy

    Marosvásárhelyi iskolaügy: A kisebbségi kérdés nem kizárólag helyi ügy

    Nem lehet megtiltani a törvényhozásnak, hogy közbelépjen, ha a helyhatóságok nem teszik meg a szükséges intézkedéseket a kisebbségek védelmében, ellenkező esetben a kisebbségi kérdés kizárólag helyi üggyé válna – állítja az a négy romániai alkotmánybíró, aki különvéleményt fogalmazott meg a marosvásárhelyi iskolaügyben.