EUR: 309,81 Ft
CHF: 288,89 Ft
2017. március 29., szerda
Auguszta

Belföld

Fegyverrel követelte barátnője fizetését a belvárosban – Videó!

K. Béla és Á. Virginia hétfő délután jelent meg a belvárosi cégnél, hogy megkapják a szerintük elmaradt fizetést. A cég egyik alkalmazottja közölte velük, hogy nem tudja kifizetni, mivel főnökeitől nem kapott rá utasítást, sem engedélyt. Ezután a fiatalember közölte, hogy addig nem mennek el, amíg a párja nem kapja meg a pénzt, majd elővett egy gázriasztó fegyvert és azzal fenyegette meg az alkalmazottat. A férfi és a nő végül pénz nélkül távoztak az irodából.

Pár órával később a rendőrök elkapták a két fiatalt, akiknek az autójában megtalálták a gázriasztó fegyvert, a tárban 3 tölténnyel.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egy ember meghalt egy gyulai háztűzben

    Egy ember meghalt egy gyulai háztűzben

    Kigyulladt egy lakóház egy szobája Gyulán szerda reggel. A tűzoltók hőkamerával megtalálták az épületben tartózkodó lakót, de a mentők már nem tudták újraéleszteni – írta honlapján a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

  • Bakondi: radikálisan csökkent a tiltott határátlépési kísérletek száma

    Bakondi: radikálisan csökkent a tiltott határátlépési kísérletek száma

    Már a határzár életbe lépése előtti napokban radikálisan csökkent a tiltott határátlépési kísérletek száma, sikeres pedig nem is történt a szigorított jogi határzár és a megerősített kerítés együttes hatására – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

  • Simicska tanácsaira támaszkodna Vona

    Simicska tanácsaira támaszkodna Vona

    Jelen pillanatban nem venné fel a Jobbikba Simicska Ádámot Vona Gábor, ám a segítségét elfogadnák. Mindezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta a Jobbik elnöke, aki a műsorvezetőnek arra a kérdésére, hogy Simicska Ádám kérte-e a felvételét a Jobbikba, Vona azt válaszolta: ez valótlan információ, vagyis kacsa.

  • Lebukott Demszky! Aba Botond is ellene vallott

    Lebukott Demszky! Aba Botond is ellene vallott

    Egykori beosztottja, Aba Botond volt BKV-vezérigazgató az Országgyűlés gazdasági bizottságának elismerte: Demszky Gábor „közvetlen irányításával” működött a DBR Metró Projekt Kft.