EUR: 305,40 Ft
CHF: 276,88 Ft
2017. július 24., hétfő
Kinga, Kincső

Külföld

Fémhulladéknak akarja eladni repülőgép anyahajóját a spanyol haditengerészet

Nyilvános árverésen próbálja fémhulladéknak értékesíteni Asztúria hercege nevű, elöregedett repülőgép anyahajóját a spanyol haditengerészet. A kikiáltási ár 2,4 millió euró (750 millió forint) – jelent meg a hivatalos spanyol állami közlönyben (BOE) kedden.

A spanyol flotta egykor zászlóshajójának számító repülőgép-hordozót 1988 és 2013 között használta a haditengerészet. A 29 repülő fogadására képes anyahajó felújítása jócskán meghaladná a 100 millió eurót (31,3 milliárd forint), amelyre azonban a gazdasági megszorítások miatt nincs pénz.

Az árverést először tavaly év végén hirdették meg, akkor még 4,8 millió euróért (1,5 milliárd forint), de a 14 érdeklődő cég közül csupán egy nyújtott be ajánlatot, amelyet formai hibák miatt végül elutasítottak.

Áprilisban ismét megkísérelték az árverést, ekkor már 2,9 millió eurós (908 millió forint) kikiáltási áron, de egy ajánlat sem érkezett.

A spanyol sajtóban megjelent szakértői vélemények szerint ennek oka, hogy rendkívül szigorú feltételek vonatkoznak a megvásárolt hadihajó leselejtezésére, kezdve a veszélyes hulladékok eltávolításától, egészen a hajótest szétszereléséig, amelyet csak olyan országban végeztethet el az új tulajdonos, amely tagja a NATO-nak, vagy az OECD-nek (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet). Ráadásul az alkotóelemek értékesítésének sem kedvez az acél világpiaci árának csökkenése.

Az Asztúria hercegére szeptember elejéig lehet ajánlatot tenni, amelyhez letétbe kell helyezni a kikiáltási ár 20 százalékát. Az eredményt szeptember végén hozzák nyilvánosságra.

A spanyol haditengerészet az elmúlt három évben mintegy tucatnyi elöregedett hadihajót értékesített.

Kapcsolódó Cikkek

  • Bakondi: A líbiai útvonal lezárása egyre fontosabb európai érdek

    Bakondi: A líbiai útvonal lezárása egyre fontosabb európai érdek

    Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint Líbia biztonsága, a líbiai tranzitútvonal lezárása egyre inkább kiemelkedő európai érdek, mivel Fekete-Afrikából nagy tömegben indultak el olyan emberek, akik nem politikai menekültek, és nagy az utánpótlás is.

  • Kés és pisztolypárbaj a nagykövetségén

    Kés és pisztolypárbaj a nagykövetségén

    Kés és pisztolypárbaj zajlott Izrael ammáni nagykövetségén: egy jordániai állampolgár és egy izraeli között viszály tört ki, aminek végén a jordániai belehalt két pisztolylövésbe, az izraelit pedig szúrt sebbel, válságos állapotban vitték kórházba.

  • A nap képe: Szelíd motoros

    A nap képe: Szelíd motoros

    Egy életre szóló élményben volt részük egy orosz kisváros lakóinak, akik a saját szemükkel láthattak motorozni egy hatalmas barnamedvét.