2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Külföld

Hatalmas mészárlást rendezett az Iszlám Állam

Legkevesebb 61 halálos áldozata és 207 sérültje van annak a szombati kabuli robbantásnak, amelyet egy békés tüntetés résztvevői ellen követett el két öngyilkos merénylő – közölte az afgán egészségügyi minisztérium szóvivője.

Az öngyilkos merénylők a többségében az iszlám síita irányzatához tartozó hazara kisebbség békés demonstrációján hozták működésbe a náluk lévő pokolgépeket. Korábbi tájékoztatásokban 20 halott és 160 sebesült szerepelt.


A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. “Az Iszlám Állam harcosai robbanóöveket hoztak működésbe síiták egy gyülekezete ellen az afganisztáni Kabulban” – írták a terrorszervezet szócsövének számító, Amak nevű internetes hírportálon.

Ez volt a legsúlyosabb merénylet Kabulban április óta, amikoris 60 halálos áldozatot szedett egy támadás, amit afgán biztonsági szolgálatok irodái ellen követtek el.

Szemtanúk szétroncsolt holttestekről és “borzasztó vérfürdőról” számoltak be.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban az Iszlám Állam áll mögötte, az azt is jelenti, hogy az Afganisztánon belül eddig jobbára Nangarhar tartományban tevékenykedő terrorszervezetnek Kabulra is sikerül kiterjesztenie működését. Az áldozatok síita vallására való utalás pedig azért hangzik fenyegetően, mert Irakkal ellentétben Afganisztán eddig nagyobbrészt mentes maradt a síiták és szunniták közötti felekezetközi erőszaktól.

A véres támadást a városközpontban bevezetett biztonsági intézkedések sem tudták megakadályozni.

A hazarák a lakosság mintegy kilenc százalékát teszik ki Afganisztánban, és a harmadik legnagyobb etnikai kisebbséget alkotják az országban. A tálib uralom alatt kemény elnyomásban volt részük. Felvonulásukkal egy tervezett elektromos távvezeték tervezett útvonala ellen tiltakoztak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Zátonyra futott egy komp Calais-nál

    Zátonyra futott egy komp Calais-nál

    Kavicszátonyra futott vasárnap délután egy angol komp Calais francia kikötővárosnál; a fedélzetén lévő 313 utasnak nem esett baja – közölték az illetékes hatóságok.

  • Elárvereztek egy teljes falut

    Elárvereztek egy teljes falut

    Elárvereztek egy német falut, az egyetlen licitálónak 140 ezer eurót (mintegy 43 millió forintot) ért meg az Alwine nevű település.

  • A szakértő szerint igen kicsi az esély új szavazásra a Brexitről

    A szakértő szerint igen kicsi az esély új szavazásra a Brexitről

    A nehézkesen haladó tárgyalások ellenére kicsi az esély arra, hogy új szavazást tartsanak az Egyesült Királyságban az uniós kiválásról – mondta Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatornán vasárnap azzal kapcsolatban, hogy pénteken előzetes megállapodás született a kiválás legfontosabb feltételeiről.