EUR: 304,92 Ft
CHF: 275,73 Ft
2017. július 21., péntek
Dániel, Daniella

Budapest

Kellene Budapestre egy revüszínház

Belevetettem magam a budapesti éjszakába. Most azonban nem a  “rom kocsma turizmusként” ismert, „ igyál olcsón annyit amennyi beléd fér” életérzést kerestek. Öltönyös „buliba” vágytam, amolyan műsoros revüt, szórakozóhelyet kerestem. Nem volt könnyű találni ilyet.

Hogy hova mehet az ember, ha egyik nyári este egy színvonalas műsort adó szórakozóhelyet keres? Nos, nehéz kérdés. Én is az internet segítségét „kértem”, és folyton egyetlen személyhez jutottam el. Kriszt László
rendező-koreográfushoz, aki a mai napig tanít revü-musical táncot és sztepptáncot. Gondoltam elmegyek hozzá a Fészek Művészklubba, ahol aztán egy beszélgetés mellett azt is megtaláltam, amit kerestem.

tanc01_0026

Kriszt László a Béke Orfeumban a New Orleans-tól a Broadway-ig revüműsor rendezője és koreográfusa volt

Tán nem túlzás azt állítani, Kriszt László neve etalonnak számít a revü műfajban, hiszen a  80-as 90-es években táncosként, koreográfusként és rendezőként dolgozott, műsoraira azóta is sokan emlékeznek.
– Készültem a beszélgetésre és elhoztam önnek ezt a pár cikket ami olyan 25 évvel ez előtt jelent meg, csak azért hogy amit mondok, azt ne úgy vegye mint amit most találtam ki –mondta Kriszt László. – A 20-30 évvel ezelőtti budapesti szórakozási kínálat, bőséggel nyújtottak mindenkinek szórakozási lehetőségeket, olyat is, amilyent ön már manapság nem találhat. Tegyük hozzá hogy akkor is voltak gagyi helyek, de voltak nívós helyek is,
mint az Astoria, Moulin Rouge, Maxim, a Vörösmarti téri Art Café, vagy a Béke Orfeum, de a két világháború közti Budapest, tele volt Esztrád, és Varieté színházakkal. De mostanság miért nincs. Nagyon sokat költünk a különböző gasztronómiai és ital fesztiválokra, de sajnos arra senki nem gondol hogy mi van a zaba és piálás után, mit visz haza a külföldi? Mondjuk ki, semmit, kulturális értelemben, amire évek múltán is szívesen visszaemlékezne, semmit. Bezzeg ha mi elmegyünk Párizsba vagy Berlinbe, akkor ott kaphatunk ilyen jellegű élményt. Persze tegyük hozzá, a színvonalas éjszakai szórakozásnak van egyfajta kultúrája, amire a külföldi turisták részéről feltétlenül lenne rá igény és meg is tudnának fizetni, nem beszélve a hazai középkorosztály, anyagilag felemelkedő rétegéről. Szerintem nagy tévedésben vagyunk, ha a budapesti “romkocsma” turizmustól várjuk hazánk jó hírét, azok nagyot tévednek, szerintem pont fordítva sül el.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Nem oly rég még rengeteg cikk szólt a budapesti revüről

És hogy mi lehet a megoldás- tettem fel a költői kérdést Kriszt Lászlónak, aki egyből mondja a választ.
– Kellene egy színvonalas szórakozóhely Budapestnek! Pontosabban fogalmazva kellene egy Revüszínház Budapesten. Azt hiszem, hogy ehhez lennének hozzáértő szakemberek is, talán nem a színpadon hanem alkotói minőségben, mert hála istennek a 80-as évek táncosaiból, énekeseiből, mára többen váltak kiváló koreográfusokká, tanárokká vagy rendezőkké.

Persze mindezt megvalósítani ma egyáltalán nem egyszerű, de Kriszt Lászlónak erre is megvan az ötlete.
– Szakmai pályázatokat kellene hirdetni azért, hogy tényleg igényes műsorok legyenek.  Olyan pályázatra gondolok ahol a jelentkező alkotóknak a gyakorlati munkája lenne a mérvadó, nem a mindent elbíró önéletrajzi papír, hanem csak és kizárólag a gyakorlati tudás számítana. A vezetőknek másfajta szakértelemre lenne szükség, hiszen embereket kellene vezetniük, irányítaniuk, éppen ezért  nekik, más-jellegű készségekkel kell rendelkezniük. Alkotókként megemlíthetném Földi Bélát, Gajdos Józsefet, Simonyi Krisztinát, Bognár Zsuzsannát, Papp Csabát, Fincza Erikát, Román Sándort, Kaszás Ildikót,  Bélavári Pannit, nem beszélve Medveczky Ilonáról aki óriási rutinnal, tapasztalattal bírna egy ilyen jellegű szórakozóhely szakmai felépítésében, összefoglalva, lennének szakemberek, s hát természetesen én magam is megmérettetnék.

tanc01_0007

A 2001-es Kulcs című műsort is Kriszt László rendezte

A szakember szerint a műsorhoz pedig nem kell újra feltalálni a spanyol viaszt.
– A revü világát nem mi találtuk ki, ennek van egy egyetemes értékállósága, de szerepelnének benne magyar kuriózumok is, hiszen a külföldieknek ez lenne vonzó. Az biztos hogy a legkiválóbb hazai énekesek, táncosok, artisták  léphetnének fel a Budapesti Revüszínházba! Persze segítségre lenne szükség egy ilyen színház létrehozásához, de azt gondolom, erre is megvannak a megfelelő emberek. Említhetném például Fekete Pétert, aki jelenleg miniszteri biztos és a magyar cirkuszművészet újra-teremtésével van megbízva, vagy Andrew G. Vajnát, aki kellő kezdeményező készséggel bír s aki felvállalhatná, de véleményem szerint megvalósulhatna a Liget projekt keretében is, mint “Budapesti Varieté Színház”.  Sőt, talán egy ilyen a kereskedelmi tévéknek is nagy üzlet lenne, nem beszélve a reklámértékről, amit egy ilyen jellegű hely magával hozna. Sőt, össze lehetne kapcsolni egy casinóval, mint sok más helyen, akkor egészen biztosan kiegészítené egymást és nyereséges lenne.

Kapcsolódó Cikkek

  • Körzeti megbízotti iroda a Gutenberg téren

    Körzeti megbízotti iroda a Gutenberg téren

    A Guttenberg-téren nyílt meg Józsefváros harmadik körzeti megbízotti irodája, ahol két rendőr áll a lakosok szolgálatára. Kocsis Máté polgármester a megnyitón úgy fogalmazott, az önkormányzat nem enged a közbiztonságra fordított források mértékéből, ezt kiemelt területnek tekinti.

  • Józsefváros büszke az MTK-ra

    Józsefváros büszke az MTK-ra

    A Százados negyedben álló Hidegkuti Nándor Stadion mellett utcát neveztek el Brüll Alfrédról, az MTK legendás elnökéről.

  • Töltődünk, én és a telefonom

    Töltődünk, én és a telefonom

    Átalakult a Városháza park a Belvárosban. Mostantól nem csak arra van lehetőség, hogy leüljön az ember, ha elfáradt a jövés-menésben: akár le is heveredhetünk a forgatag kellős közepén.