EUR: 308,88 Ft
CHF: 288,40 Ft
2017. március 23., csütörtök
Emőke

Külföld

Megkínozták a később megölt diákot

Kínzás nyomait azonosították szakértők a 2014-ben eltűnt 43 mexikói diák egyik egy nappal később holtan talált főiskolás társának maradványain – közölte hétfőn a latin-amerikai ország Nemzeti Emberi Jogi Bizottsága.

Egy újabb boncolás megállapította, hogy a 22 éves Julio César Mondragón hatvannégy törést szenvedett el testének negyven csontján, többségében a koponyáján, az arcán és a hátgerincén – mondta el a bizottság vizsgálatának vezetője, José Trinidad Larrieta. Szavai szerint a diák közvetlen halálát agysérülések okozták. Argentin halottkém szakértők, akik a család kérésére részt vettek a holttest egy év elteltével lefolytatott másodszori boncolásában, közleményben erősítették meg a vizsgálat megállapításait.

A bizottság felszólította a szövetségi ügyészséget, hogy a kínzás miatt is indítsanak nyomozást a gyilkossági ügy minden gyanúsítottja ellen. Mondragón ügye mostanáig egy helyi bíróság elé volt utalva, elválasztva 43 diáktársának eltűnési ügyétől, a kínzás bűntette azonban szövetségi hatáskörbe tartozik Mexikóban.

A fiú egyike volt annak a hat diáknak, aki meghalt a Guerrero állambeli Iguala városában, miután a rendőrség 2014. szeptember 26-án rátámadt az ottani tanárképző főiskola tüntető diákjaira.

Mondragón ott volt a diákok által elkötött buszok egyikén, amelyeket a rendőrség később megrohamozott, valamint részt vett és mobiltelefonjával videózott is azon a rögtönzött sajtóértekezleten, amelyet az első rendőrattak után tartottak. Később elmenekült, amikor a rendőrség tüzet nyitott rájuk. Holtestét katonák találták meg másnap egy földúton. Halála ügyében 28 ember, köztük Iguala volt polgármestere, José Luis Abarca ellen emeltek vádat. Larrieta szerint megkínzásában közvetlenül 11 ember vett részt, akik közül öten őrizetben vannak.

A 43 eltűnt főiskolást a hatóságok szerint rendőrök átadták a Guerreros Unidos nevű helyi drogkartellnek, amely meggyilkolta őket, majd a holttesteket elégették, a maradványaikat pedig egy folyóba dobták. Az esettel kapcsolatban letartóztatták a város polgármesterét is, mert a gyanú szerint a rendőrök az ő utasítására cselekedtek.

Az ügy mélyen megrázta a mexikói társadalmat, csaknem két évvel a történtek után azonban még egyetlen gyanúsítottat sem állítottak bíróság elé.

Kapcsolódó Cikkek

  • Theresa May: brit volt a londoni merénylő, és az elhárítás ismerte

    Theresa May: brit volt a londoni merénylő, és az elhárítás ismerte

    Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott “a szélsőséges nézeteivel kapcsolatban felmerült aggályok” miatt – mondta csütörtökön a londoni alsóház képviselőit tájékoztatva Theresa May brit miniszterelnök.

  • Londoni merénylet: ismerhetik az elkövető kilétét a hatóságok

    Londoni merénylet: ismerhetik az elkövető kilétét a hatóságok

    Vélhetően tudják a hatóságok, ki követte el a szerdai londoni merényletet, hiszen lelőtték és a képét is megmutatták, csak egyelőre a nyomozás érdekei miatt nem közlik az információt – mondta Kis-Benedek József az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

  • Londoni terrortámadás: Hét embert vettek őrizetbe

    Londoni terrortámadás: Hét embert vettek őrizetbe

    A brit rendőrség hat helyen hajtott végre rajtaütést és hét embert vett őrizetbe a szerdai londoni merényletet követően – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a brit rendőrség legmagasabb rangú terrorelhárítási vezetője.