EUR: 308,66 Ft
CHF: 282,77 Ft
2017. május 23., kedd
Dezső

Egyéb II.kerület XXII.kerület

Myrtill: Nagy öröm újra egymásra csodálkozni

Micheller Myrtill legutóbb gyermekkora két kedves helyszíne: Rózsakert és Gazdagrét között, a Törley Látogatóközpontban lépett fel, nem messze attól az épülettől, ahol kisiskolásként elkezdte a zenei tanulmányait. Július 9-én pedig már a Margitszigeten Edith Piaf-dalokat énekel. A ma is Budán élő énekesnőt emlékeiről és nyári programjáról kérdeztük.

– A XXII. kerületbe a rózsakerti új lakótelep építésekor költöztünk gyerekkoromban, így az ott épülő általános iskola kezdő évfolyama voltunk, és kisiskolás éveimet szinte végig itt töltöttem. Meghatározóan jó időszak volt ez számomra, és az idei iskolatalálkozónk immár több évtized elteltével is emelkedett, nosztalgikus emlékeket tudott felidézni – számolt be Myrtill a Lokál Extrának.

– Gimnazista éveimet megint egy új lakótelep közössége formálta, átköltöztünk Gazdagrétre, de aztán későbbi, már saját lakhelyeimet is a XI. és XII. kerületben találtam meg. Kedvelem Budának ezt az oldalát, és mára már elég jól ismerem is. Szeretem, ahogyan változik, alakul, színesedik, és őszintén szólva az egyre zsúfoltabb belvárosunk miatt már újra visszavágyom a XXII. kerületbe – árulta el nekünk az énekesnő.

myr008

Myrtill nyáron sem fog sokat pihenni, a Margitszigettől a Budapest Jazz Clubig koncertezik

Az emlékekkel kapcsolatban azt is megtudtuk Myrtilltől, hogy a régi helyszíneken általában találkozik is ismerősökkel.

– Igen nagy öröm újra egymásra csodálkozni, én sokszor zavarba is jövök, mert általában én vagyok, akit megszólítanak az ismerősök, és bizony néha nem egyszerű kapcsolni, hogy is volt anno, mert nem kevés idő telt el azóta.

Myrtillnek a Swinguistique nevű formációjával a nyáron jelenik meg új zenei anyaga Edith Piaf zenéinek átdolgozásaiból, ennek július 9-én lesz a bemutatója a Margitszigeten, majd hallhatjuk a szeptember 4-i Zsidó Kulturális Fesztiválon is. A Voice and Guitarban, a Pintér Tiborral már tizenegy éve közösen működtetett duóban pedig állandó klubhelyszínen, a Budapest Jazz Clubban gyönyörködhetünk egész nyáron Myrtill hangjában.

Kapcsolódó Cikkek

  • Júniusban már elérhetőek lesznek az internet-alapcsomagok

    Júniusban már elérhetőek lesznek az internet-alapcsomagok

    Júniusban már elérhetőek lesznek az internet-alapcsomagok, amelyek a szolgáltatók jelenlegi legalacsonyabb árainál is 15 százalékkal kedvezőbb áron kínálnak majd szolgáltatást – közölte Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos az Országgyűlés kulturális bizottságának és népjóléti bizottságának együttes ülésén kedden.

  • Ne feledje leadni személyi jövedelemadó-bevallását!

    Ne feledje leadni személyi jövedelemadó-bevallását!

    Már csak öt nap van a személyi jövedelemadó-bevallások leadására, amit az adózók még szombat délelőtt is megtehetnek a budapesti Eurocenterben – közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

  • Hatvan éve boldog feleségével Kányádi Sándor

    Hatvan éve boldog feleségével Kányádi Sándor

    Sztárként ünnepelték születésnapi köszöntésén a 88 éves, Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt, Kányádi Sándort. A nemzet művésze sajnos egyre kevesebb találkozón tud megjelenni, miután összeroppant egy csigolyája és bottal közlekedik, de humora és lelkesedése a régi.