EUR: 305,69 Ft
CHF: 274,18 Ft
2017. július 26., szerda
Anna, Anikó

Külföld

Néhány éven belül magától megszűnik a zikajárvány

Három éven belül valószínűleg magától elül a zikajárvány Latin-Amerikában, mivel a megfertőzöttek immunissá válnak a vírussal szemben, egyre kevesebb embernél fog fennállni a fertőzés kockázata – vélik a Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban brit kutatók, akik szerint a jelenlegi járványt nem lehet feltartóztatni az életbe léptetett kormányzati intézkedésekkel.

A londoni Imperial College kutatóinak előrejelzése szerint tíz éven belül nem valószínű, hogy felüti a fejét a következő nagyméretű zikajárvány, de kisebb mértékű felléphet.

Tanulmányunkban felhasználtuk az összes elérhető adatot, hogy bemutassak, miként fog a járvány terjedni, és felbecsüljük a járványveszélyt a közeljövőben. Elemzésünkből kiviláglik, hogy a zikavírus terjedését nem lehet feltartóztatni, de a járvány két-három év múlva magától elül – idézte Neil Fergusson professzort, a tanulmány vezető szerzőjét az egyetem honlapja.

A kutatócsoport a zikavírus latin-amerikai terjedésének összes létező anyagát összegyűjtette, és az információkat, valamint más hasonló vírusokról – mint a dengue – meglévő adatokat felhasználta arra, hogy matematikai modellt készítsen a jelenlegi járvány terjedésének és a jövőbeni járványhullámoknak a bemutatására.

A mostani heves járvány magától kialszik az úgynevezett tömeges immunitás jelensége miatt. Mivel az immunrendszernek – a vírust megölő antitesteknek – köszönhetően a zika képtelen megfertőzni kétszer ugyanazt az embert, a járvány egy olyan szakaszba jut, amikor nagyon kevés ember lesz már kitéve a fertőzésveszélynek – tette hozzá a professzor.

A modell alapján egy nagyméretű járvány nem fog újrakezdődni legalább tíz éven belül, amikor a lakosságban megjelenik az újabb nemzedék, amelynek nincs immunitása a vírussal szemben. Ez tükrözi más járványok, mint a zikához hasonló csikungunya lezajlását, amikor a heves járványt csak néhány új esetes hosszú időszak követ – mondta Fergusson.

A zikavírust az Aedes aegypti szúnyogfaj terjeszti. A kutatócsoport arra figyelmeztetett, hogy korlátolt hatásúak a nagyszabású kormányzati programok a szúnyogok kiirtására. A denguejárvánnyal kapcsolatos korábbi tapasztaltok azt mutatták, hogy feltartóztatása hihetetlenül nehéz. Jóval korábban kellett volna bevezetni ezeket az intézkedéseket a jelenlegi járványban ahhoz, hogy hatásosak legyenek – hangoztatta a kutató.

Sőt, a járvány lelassítására tett bármely erőfeszítés csak meghosszabbítja azt. A lassabb továbbadás az emberek között azt jelenti, hogy a lakosság később fogja elérni a tömeges immunitás szintjét, ami a járvány megállításához szükséges. Ez azt is jelentheti, hogy rövidülhet a két járvány közötti időszak, amelyet egy évtizedre becsülnek – hívta fel a figyelmet a professzor.

Ha előrejelzés pontos, akkor a jövő év végére, esetleg korábban jelentősen csökkenhet az esetek száma. Ez azt is jelenti, hogy mire a vakcinák készen állnak a klinikai próbákra, nem lesz elég zikalázas eset ahhoz, hogy megvizsgálják, hatásos-e az oltóanyag – tette hozzá.

Kapcsolódó Cikkek

  • Prága szerint a kvótarendszer működésképtelen

    Prága szerint a kvótarendszer működésképtelen

    A cseh kormány ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a kvótarendszer működésképtelen – ezekkel a szavakkal reagált Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök szerdán arra, hogy az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt júniusban Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.

  • 2019-ben érkezik a Wonder Woman folytatása

    2019-ben érkezik a Wonder Woman folytatása

    Diana, az amazonok hercegnője karácsonyi ajándékot hoz a közönségnek 2019-ben: a Warner Bros. filmstúdió bejelentette, hogy a Wonder Woman folytatása két és fél év múlva debütál a mozikban – számolt be róla a Deadline.

  • Varsó visszautasítja a brüsszeli “zsarolást”

    Varsó visszautasítja a brüsszeli “zsarolást”

    Varsó nem fogadja el “az uniós hivatalnokok semmiféle zsarolását”, különösen ha nem tényeken alapszik – jelentette ki az Európai Bizottság bejelentéseire reagálva szerdán Rafal Bochenek, a lengyel kormány szóvivője.