EUR: 307,84 Ft
CHF: 287,66 Ft
2017. január 18., szerda
Piroska

Külföld

Nem menekül Hillary Clinton – újra vizsgálják e-mail-botrányát

New York, 2015. július 13.
A Demokrata Párt 2016-os elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton gazdasági programbeszédét tartja New Yorkban 2015. július 13-án. Clinton a bérből és fizetésből élők helyzetének javítását és a minimálbér emelését, valamint a pénzügyi szektor feletti állami felügyelet szigorítását ígérte. (MTI/EPA/Justin Lane)

Újraindítja az amerikai külügyminisztérium belső vizsgálatát Hillary Clinton volt külügyminiszter és munkatársai e-mail-botrányának ügyében – jelentette be a külügyi szóvivő helyi idő szerint csütörtök későn este.

John Kirby, a külügyminisztérium szóvivője közleményben jelentette be: a tárca újrakezdi a belső vizsgálatot annak megállapítására, hogy Hillary Clinton és legfontosabb munkatársai hanyagul kezelték-e a titkosított információkat Clinton külügyminisztersége idején.

A külügyminisztériumban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bűnügyi nyomozásával egyidejűleg szintén folyt belső vizsgálat, de a minisztérium ezt az idén áprilisban, éppen az FBI nyomozására hivatkozva, felfüggesztette. Most viszont, hogy az igazságügyi minisztérium úgy döntött, nem emel vádat a volt külügyminiszter ellen, a külügyminisztérium újraindítja belső vizsgálatát.

John Kirby nem jelölt meg pontos dátumot a vizsgálat befejezésére. “Igyekszünk a lehető leggyorsabban lezárni, de nem kényszerítünk magunkra pontos dátumot” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a minisztérium a lehetőségekhez képest a legátláthatóbban kíván foglalkozni az üggyel.

Kirby ugyanakkor közölte: egyes volt külügyi tisztségviselők “adminisztratív szankciók” elé néznek. Ennek részleteiről azonban szintén nem adott tájékoztatást. Az ABC televízió és a Politico című lap értesülései szerint a szankciók érinthetik Huma Abedint, Clinton legközelebbi munkatársát és Jake Sullivan biztonságpolitikai tanácsadót, akit a demokraták várható elnökjelöltje – megválasztása esetén – nemzetbiztonsági tanácsadónak szánna.

Kapcsolódó Cikkek

  • Újabb földrengések rázták meg Róma környékét

    Újabb földrengések rázták meg Róma környékét

    Két közepes erejű földrengés rázta meg szerdán Olaszország középső részét, a földmozgásokat érezni lehetett Rómában is, illetve abban a térségben, ahol tavaly több száz halálos áldozatot követelő rengések sorozata történt.

  • Tucatnyi embert fertőzött meg HIV-vel az őrült férfi

    Tucatnyi embert fertőzött meg HIV-vel az őrült férfi

    Elfogtak egy HIV-fertőzött cseh férfit Thaiföldön, akit hazájában azért köröztek, mert a hatóságok szerint több mint tíz embert, köztük egy kiskorút, megfertőzött az AIDS-et okozó vírussal – közölte a helyi rendőrség szerdán.

  • Fegyveresek rohamoztak meg egy ügyészi hivatalt

    Fegyveresek rohamoztak meg egy ügyészi hivatalt

    Fegyveresek támadtak a Mexikó délkeleti részén található, népszerű karib-tengeri üdülőváros, Cancún főügyészi hivatalára, a kirobbant tűzpárbajban legalább hárman meghaltak és további hárman megsebesültek.