EUR: 307,92 Ft
CHF: 266,00 Ft
2017. október 19., csütörtök
Nándor

Belföld

Sírva emlékezett elrablására a darabolós gyilkos

Elraboltak,  megkínoztak és két hónapig fogva tartottak a vád szerint egy Bécsben élő 60 éves magyar férfit egy háromfős bűnbanda tagjai 2014-ben. A társaság román vezetője, B. Mircea, élettársa G. Angéla és verőemberük, Sz. József ez idő alatt 18 millió forintot szedett el P. Gábortól, aki maga is érdekes múltú: 15 évet ült egy darabolós gyilkosság miatt.

Fordulatos, kitervelt és kegyetlen bűncselekmény ügyében kezdett tárgyalást a Fővárosi Törvényszék Dr. Mikó Gergely vezette tanácsa szerda reggel. A vádlottak a nyomozás adatai szerint kétszer is elrabolták Bécsből az akkor 60 esztendős, ott élő magyar férfit, P. Gábort, hogy pénzt szerezzenek tőle.

– A román állampolgárságú, Budapesten élő B. Mircea (49) és társa először 2014 májusában rabolták el a haza felé tartó férfit, majd a gyógyszerekkel elkábított áldozatukat egy soproni lakásban tartották fogva napokig azzal a céllal, hogy pénzt szerezzenek tőle. Akkor azonban csak a nála lévő készpénz jutott zsákmányul, ezért ugyanazon év augusztusában saját lépcsőházából rabolták el újra P. Gábort, akit elkábítva egy nagy táskába rejtettek – tartalmazta a hosszan elnyúló vádbeszéd.

2016.07.13 Fotó: Mészáros Diána

B. Mircea és G. Angéla zártláncú videóhálozaton hallgatják P. Gábor vallomását 2016.07.13
Fotó: Mészáros Diána

A nyomozás adataiból az derült ki, hogy a második emberrablás idején is Magyarországra utaztak0, előbb egy albertirsai tanyán tartották fogva az idős férfit két hónapig és gyakran gyógyszerekkel szedáltak. Ez idő alatt többször kényszerítették, hogy készpénz-átutalási megbízásokat adjon nekik, elvették bankkártyáját is, amellyel a vád szerint Mircea élettársa, a korábban ügyvédként dolgozó G. Angéla (43) vett fel készpénzt bankfiókból. Összesen 18 millió forinttól szabadították meg P. Gábort.

P. Gábor: a daraboló gyilkos segédje

Óriási port vert fel, amikor 1992 májusában a csepeli lakótelep kukáiból emberi testrészek kerültek elő. Mint kiderült, a testrészek ahhoz a Fritz Köberl osztrák filmrendező-stúdiótulajdonoshoz tartoztak, akit ellenlábasa, az akkor 35 éves egykori ifjúsági műsorvezető, filmproducer-aranyifjú, Helmut Frodl ölt meg magyar adótanácsadója, P. Gábor segítségével.

A testet ezek után együtt feldarabolták 17 részre. Három héttel Köberl eltűnése után elfogták őket, mert az állandóan kokainozó Frodl nem tudott már titkot tartani. Frodlt és társát 1993-ban életfogytiglanra ítélték.

Frodl teológiai diplomát szerzett az egyetemen, bűnét megbánta és végül 2009 októberében feltételesen szabadon bocsátották. P. Gábort két évvel korábban, 2007-ben engedték ki az osztrák börtönből. Utána is és azóta is Bécsben él. A tárgyaláson – bár videóláncon keresztül hallgatták meg – elsírta magát az elrablása két hónapja alatt átélt szenvedések visszaidézése során.

Fogva tartása alatt B. Mircea embere, a most 34 éves Sz. József vigyázott az elrabolt, idős férfira, és rendszeresen verte, megfélemlítette a sértettet. Csípőfogóval, pisztollyal és késsel végrehajtandó kínzásokat helyezett kilátásba, ha nem működik együtt.

Végül – miután összesen 18 milliónyi forinttól, dollártól, eurótól  szabadították meg, 2014 októberében kirakták áldozatukat egy autóból egy ausztriai autópálya-felhajtónál.

Az idős férfi feljelentést tett, elrablóit 2014 október 11-12-én fogták el a magyar zsaruk Budapesten és Peremartonban.

A szerdai tárgyaláson B. Mircea azt állította: az egész emberrablást egy ködös pénzügyi tranzakció miatt maga P. Gábor találta ki.

– Ő akarta, hogy úgy tűnjön, hogy neki kényszer hatása alatt kellett pénzt átutalnia, mert az így után a az osztrák államtól akarta visszaszerezni. Azt mondta, hogy a nekünk átadott pénzt és az állami kártérítés összegét is egy offshore-számlára fogja majd utalni. Én csak segíteni akartam egy embernek, ez lett a vége – sóhajtozott az elsőrendű vádlott, akinek előadott történetében éppen csak szuperkémek és ürgebőrbe varrt csomagokat szállító békaemberek nem szerepeltek.

– Régi ügye miatt rettegett a kameráktól, ezért akárhova mentünk kocsival, kerülnünk kellett a benzinkutak, autópálya-felhajtók kameráit. Ugyancsak ezért kérte, hogy egy táskába bújva vigyük el őt otthonából, szó sem volt emberrablásról.

A férfi élettársa, G. Angéla csak azt ismerte el, hogy színezett kontaktlencsével és parókában pénzt vett fel több alkalommal is P. Gábor bankszámlájáról, de emberrablásról – állítása szerint – nem tudott.

Ő – állítása szerint – nem is találkozott az elrabolt P. Gáborral, de az idős férfi, aki zárt láncú videóhálózaton tett vallomást, mert ma is retteg elrablóitól, úgy emlékezett: egy nő adta át neki azokat a papírokat, amelyekkel aztán G. Angéla próbált meg többször sikerrel, egyszer sikertelenül nagyobb összegű készpénzt felvenni a sértett számlájáról úgy, hogy közben teljesen elmaszkírozta és P. Gábor unokahúgának adta ki magát.

 Fotó: Mészáros Diána

B. Mircea (49) és társai a bíróságon Fotó: Mészáros Diána

A verőember, a saját bevallása szerint érzelmileg labilis Sz. József viszont kitálalt és a váddal jelentős mértékben megegyező vallomást tett az emberrablásról. Elmondta, hogy már júniustól megfigyelték P. Gábort, Mirceával együtt vitték Albertirsára, ahol aztán ő őrizte több mint két hónapig. Ő a végén állítása szerint 60 ezer forintot kapott a két hónapos fogolyőrzésért, -kínzásért. Mircea, akinek korábban Németországban építési munkáknál dolgozott, azt mondta neki, hogy az idős embert azért kell fogva tartani, mert P. Gábor egy arab vagy albán (már nem emlékszik) „nagyon komoly ember” gyermekével erőszakoskodott, ezért a rejtélyes „megbízók” bosszút akarnak állni rajta.

Az ügyben szerepet kap egy soha be nem azonosított másik „megbízó”, K. Ferenc is. A sértett, P. Gábor szerint ez az ismeretlen férfi többször fenyegette őt azzal, hogy ha nem fizet neki, akkor megszellőzteti múltját és tönkreteszi üzleti lehetőségeit. Az elsőrendű gyanúsított, P. Mircea szerint viszont éppen K. Ferenc fenyegetőzése miatt voltkénytelen a sértett vele megszerveztetni és végrehajtatni a – szerinte – kamu emberrablást és a pénz „kimentését”.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nem engedünk a 48-ból

    Nem engedünk a 48-ból

    A magyar az furfangos, ravasz, nem szeret veszíteni és éppen ezért felettébb találékony. Ezért a magyaron kiigazodni nagyon-nagyon keveseknek sikerül csupán.

  • Beköltözik az egyetem

    Beköltözik az egyetem

    Hamarosan az Olajág Otthonok lakói is akadémiai hallgatókká válhatnak, a Zsigmond Király Egyetem előadói ugyanis itt is elindítják az Idősek Akadémiája előadás-sorozatát.