EUR: 309,39 Ft
CHF: 288,78 Ft
2017. március 29., szerda
Auguszta

Belföld

Százmilliárdok fővárosi kórházberuházásokra

Több száz milliárd forint fordítanak nagy fővárosi kórházberuházásokra – nyilatkozta Cserháti Péter, a budapesti kórházfejlesztés koordinálásáért felelős miniszteri biztos a Magyar Idők szombati számában.

A júniusban elfogadott Egészséges Budapest programról szóló kormány-előterjesztéshez szükséges fedezet becslések szerint megközelíti a 235 milliárd forintot az első ütemben. Ebből a legnagyobb tétel, csaknem 185 milliárd forint a három nagy sürgősségi centrum, a dél-budai, az észak-pesti és a dél-pesti fejlesztését szolgálja – mondta a szakpolitikus.

Az átszervezés egyik célja, hogy a három kórházi centrum egyikéből se lehessen beteget elküldeni azzal, hogy nem az adott intézmény az ügyeletes.

A kapcsolódó, úgynevezett társkórházak energetikai fejlesztésére 11 milliárd forintot különített el a kormány, aminek a felhasználása már az idén elkezdődhet, az érintett intézmények belső komfortosítására, orvostechnológiai fejlesztésére pedig 39 milliárd forintot szánnak a jövő évi költségvetésből.

Miközben a vidéki intézményekbe kis túlzással ömlöttek a fejlesztési pénzek, 2007 és 2013 között csaknem 500 milliárd forintnyi fejlesztés volt, addig Budapesten az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézeten és a Honvédkórházon kívül lényegében sehol nem volt nagy beruházás nemzeti, csupán néhány kisebb EU-forrásból. Így nem alakulhatott ki “fejlesztési rutin”. Most azonban “mindenkinek meg kell ráznia magát, és fel kell pörögnie”, mert a 11 milliárd forintos forrást még az idén szét kell osztani, a beruházásokat pedig legkésőbb a jövő év elején elkezdeni, ami azt jelenti, hogy a következő hónapokban konkrét projekttervekkel kell előállni – fogalmazott Cserháti Péter.

A kormány júniusi határozata szerint a fejlesztési folyamatban egy második ütemre is fel kell készülni, hiszen számos intézmény – például az országos intézetek többsége – az elmúlt időszakban kimaradt az uniós támogatásokból.

Kapcsolódó Cikkek