EUR: 308,50 Ft
CHF: 287,44 Ft
2017. január 20., péntek
Fábián, Sebestyén

Külföld

Magyar sérültje is van a franciaországi terrortámadásnak, több mint 80 halott

Járókelők közé hajtott egy teherautó csütörtök este a franciaországi Nizzában, és 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva egy sétány két kilométeres szakaszán sok embert szándékosan elgázolt a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékot néző tömegben. Az eddigi jelentések szerint több mint 80 ember vesztette életét, sokan megsebesültek, a jármű sofőrje állítólag belelőtt a tömegbe, majd a rendőrök lelőtték őt. A hatóságok szerint terrorcselekményről van szó, a teherautóban fegyvereket találtak, de túszejtés nem volt. A francia elnök azonnal válságstábot hívott össze Párizsba.

A súlyos incidens a Promenade des Anglais nevű sétányon történt. A rendőrségi forrásokra hivatkozó sajtójelentések péntek délelőttre már 84 halálos áldozatról és összesen ötven sebesültről tudtak, ez utóbbiak közül negyvenkettőnek válságos az állapota. A sérültek között a magyar külügyminisztérium értesülése szerint egy magyar nő is van.

Christian Estrosi, a Nizzát is magában foglaló körzet vezetője nyilatkozatában azt mondta, hogy a francia rendőrség “egy magas rangú személyisége” is halálát lelte a merényletben, de nem nevezte meg, hogy kiről van szó.

Az első jelentésekből még nem derült ki, hogy a teherautóban hány személy ült, amikor belerohant a tömegbe. Pierre-Henry Brandet, a francia belügyminisztérium szóvivője elmondta: még vizsgálják, hogy a lelőtt sofőr egyedül követte-e el tettét, avagy társai is voltak, akik elmenekültek. Megerősítette, hogy a rendőrség “semlegesítette” a nizzai tömeges gázolást elkövető teherautó sofőrjét. Ugyanakkor cáfolta azokat a korábbi híreszteléseket, amelyek szerint a gázolást túszejtés is követte volna.

A televíziók beszámoltak arról, hogy a gázolás és az azt követő lövöldözés nyomán pánik tört ki a tömegben, a képernyőkön rohanó embereket lehetett látni.

Nizza, 2016. július 15. A tévéképernyőről készített felvételen emberek menekülnek a franciaországi Nizzában történt terrorcselekmény helyszínéről, ahol egy teherautó belehajtott a nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijáték idején a tömegbe 2016. július 14-én este. Több mint 70 ember életét vesztette, sokan megsebesültek a gázolásban és az azt követő lövöldözésben. Az embertömegbe gázoló teherautó sofőrjét lelőtték. (MTI/AP/Harp Detective)

Nizza, 2016. július 15.
A tévéképernyőről készített felvételen emberek menekülnek a franciaországi Nizzában történt terrorcselekmény helyszínéről. (MTI/AP/Harp Detective)

Francois Hollande francia elnök a tömeges gázolást követően azonnal visszatért Párizsba Avignonból, és a belügyminisztérium épületébe csütörtök éjjel válságtanácskozást hívott össze. A francia hatóságok immár egyértelműen terrorcselekményként kezelik a történteket. Hollande telefonon korábban már tanácskozott Manuel Valls miniszterelnökkel és Bernard Cazeneuve belügyminiszterrel. A belügyi tárca vezetője a válságtanácskozás után személyesen készül Nizzába utazni.

Kilométereken keresztül gázoltak a merénylők, a tömeg közé lőttek és a rendőrséggel is tűzharcba keveredtek

Lövöldözés követte a nizzai tömeges gázolást a teherautóban tartózkodók és a rendőrség között, előtte a merénylők az emberek közé is lőttek.

A sajtó beszámolt arról, hogy a teherautó 80 kilométeres óránkénti sebességgel, mintegy két kilométeren keresztül gázolt a tömegben, cikkcakkban haladva, hogy minél több embert sodorjon el. Az ANSA olasz hírügynökség egy szemtanúra hivatkozva jelentette: a gázolásos merénylet után a rendőrség felszólította az embereket, hogy azonnal meneküljenek el a helyszínről, mert a járműben vélhetően robbanóanyag is van. A hatóságok azonnal széles körben lezárták a helyszínt, és felszólították a lakosságot, hogy lehetőleg mindenki maradjon otthon.

A TASZSZ orosz hírügynökség a BMF francia televíziócsatornára hivatkozva jelentette, hogy egy fehér ponyvás teherautó belehajtott a nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijáték idején a tömegbe, néhány száz métert haladt az emberek között. Ezután a merénylők lőni kezdtek az emberekre, majd tűzharcba keveredtek a rendőrökkel is.

A helyi újság, a Nice Matin honlapján arról számolt be, hogy az ünnepi tűzijáték alatt, este fél 11 felé, egy teherautó ráhajtott a sétányra és mindenkit elgázolt. Az esetet látó újságíró szerint mindenütt vér volt, és sok a sérült is.

Pierre-Henry Brandet ugyanakkor cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a gázolást túszejtés is követte volna. Elmondta: még vizsgálják, hogy a lelőtt sofőr egyedül követte-e el tettét, avagy társai is voltak, akik esetleg elmenekültek.

Az ANSA olasz hírügynökség egy szemtanúra hivatkozva elmondta: a gázolásos merénylet után a rendőrség felszólította az embereket, hogy azonnal meneküljenek el a helyszínről, mert a járműben vélhetően robbanóanyag is van.

Magyar sérült is van

A Külgazdasági és Külügyminisztérium egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben – közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője péntekre virradó éjszaka az M1 aktuális csatornán.

A szóvivő elmondta, hogy a francia hatóságoktól egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást magyar érintettekről.
A könnyebben sérült nő telefonon hívta fel a Székesfehérváron tartózkodó édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget.

Egy másik Nizzában tartózkodó nőt pedig biztonságos helyre tereltek a támadás után – tette hozzá. Menczer Tamás tájékoztatása szerint a külképviselet mindenkit próbál elérni, akiről tudja, hogy Franciaországban van, hogy megkérdezze, miben tud segíteni, illetve az érintettek hol és hogy vannak. Emellett a 00 33 683 254 362-es ügyeleti telefonszámon várják a kérdéseket, bejelentéseket.

Több mint 12 ezer magyar regisztrált konzuli védelemért az országban, a szolgálat ebből a számból szűkíti le, kik azok, akik a régióban tartózkodhatnak – számolt be a szóvivő, aki arról is beszélt, hogy a KKM információ is arról szólnak, hogy a támadót lelőtték, a teherautón pedig fegyvereket és kézigránátokat találtak.

Kapcsolódó Cikkek