EUR: 307,50 Ft
CHF: 282,97 Ft
2017. május 28., vasárnap
Emil, Csanád

Extra

Trombózistól rettegett a terhes Nóci

Czifra Noémi visszavonulása óta szinte csak botrányokkal került a címlapokra. Bírósági ügyei, egészségügyi problémája azonban úgy tűnik, már a múlté. Mint mondja, második kisfia érkezését várva minden a helyére került az életében és boldogabb, mint valaha.

A Mokka c. reggeli magazinműsor felvétele a TV2 stúdiójában

A Mokka c. reggeli magazinműsor felvétele a TV2 stúdiójában

Úgy tűnik, Nóci élete végre egyenesbe kerül, és immár boldogan várja második gyermeke érkezését. Korábban ittas vezetésről, okirat-hamisításról, félresikerült plasztikai műtétről lehetett olvasni vele kapcsolatban, és arról, hogy csontsoványra fogyott, arca beesett. Éppen ezért döntött úgy, sebészkés alá fekszik. Ennek azonban rossz vége lett, ami kis híján az életébe került. – Tavaly volt egy plasztikai beavatkozásom, ami miatt veszélyben forgott az életem. Szerencsére bennem nem tudatosult ez akkor, csak kicsivel később, addigra azonban már túl voltam az egészen.
Nóci arcát ugyanis a térdéből leszívott zsírral, tucatnyi speciális fémszállal, illetve botoxinjekciókkal fiatalították meg egy kétórás beavatkozás során. A műtét után azonban komplikációk léptek fel: mélyvénás trombózist kapott, ami miatt jelenlegi terhessége is veszélybe került. – Folyamatosan kellett kontrollra járnom. Az orvosok azt mondták, szerencsére semmi jele annak, hogy bármi gond lenne, így a terhességem alatt teljesen jól voltam. Nem voltam veszélyeztetett terhes és nem kellett feküdnöm sem – mesélte a Lokálnak Nóci.

Az extévés sok évvel ezelőtti visszavonulása után két éve került ismét a címlapokra: ittas vezetés vádjával vitték be a rendőrök, ami alól bizonyíték hiányában felmentették. A történetben azonban jött egy csavar: újra vádat emeltek ellene, ezúttal közokirat-hamisítás miatt. A bíróság első fokon öt hónap börtönbüntetésre ítélte, másodfokon azonban másfél év próbaidőre bocsátotta. Ekkor a szőkeség már gömbölyödő pocakkal állt a vádlottak padjánál, közel hét hónapos terhesen. – Még van néhány hetünk, de hamarosan megérkezik az újabb trónörökös. Azt is elárulom, hogy kisfiú lesz, a neve azonban maradjon titok – mondta Nóci, hozzátéve, hogy tavaly ugyan már énekesnői karrierben gondolkodott és könyvet is szeretett volna írni, a munkát azonban ismét háttérbe szorítja második kisfia miatt. – Azt hiszem, végre helyére került az életem. A korábbi bírósági ügyekre már nem is emlékszem, teljesen átírt mindent bennem a kicsi érkezése, most ő és a családom a fontos, semmi más. A többi pedig, ha úgy adódik, megvár.

Kapcsolódó Cikkek