EUR: 307,98 Ft
CHF: 265,54 Ft
2017. október 20., péntek
Vendel

PR

Andrea nyerte a 25 ezres sorsjegycsomag egyikét

Andrea alig akarta elhinni, hogy nyert a Lokál és a Szerencsejáték Zrt. játékán! A kétgyermekes anyuka és további kilenc szerencsés fejenként egy 25 ezer forint értékű sorsjegycsomaggal lett gazdagabb.

– Tényleg én nyertem? Még sosem nyertem ilyen játékon. Nagyon örülök! Már el is felejtettem, hogy elküldtem a megfejtést – mosolygott Andrea. A Lokál és Szerencsejáték Zrt. júliusban rejtvényjátékot hirdetett. Olvasóinknak csupán annyi volt a a feladatuk, hogy kitöltsék az adott lapszámban a rejtvényt és a megfejtést elküldjék a feltüntetett címek egyikére. Nagyon örülünk, hogy meghoztuk a játékkedvet, ugyanis több ezer megfejtés érkezett! Tíz olvasót sorsoltunk ki és értesítettük őket óriási szerencséjükről, elsőként a 43 éves, kétgyermekes Andreát.
– Eddig kétszer nyertem sorsjeggyel, a legnagyobb nyereményem pedig 5 ezer forint volt. Nagyon jó lenne, ha most most is kegyes lenne hozzánk Fortuna, és akár egy nagyobb összeget is kaparnánk – tette hozzá Andrea, aki azt is elárulta, hogy a család közösen kaparja majd le a sorsjegyeket. Egy sorsjegycsomagban tizenöt darab Pénzfa, tizenegy Zseton, tizenöt Hurrá 25, tíz Móka és kaparás és tíz darab Buksza sorsjegy volt. Andrea gyorsan le is kapart egyet és máris nyert vele 300 forintot. Reméljük, a többi sorsjeggyel is szerencséje lesz!

– Alapvetően nagyon szerencsésnek érzem magam, hisz van két csodálatos gyerekem. Ez mindennél többet jelent! – mondta Andrea, aki elmesélte, hogy a férje rendszeresen lottózik és nagyon bízik abban, hogy egyszer övék lesz a telitalálat.

– Álmodoztunk persze mi is arról, hogy mi lenne, ha nyernénk a lottón. Mindenképpen elmennénk egy közös nyaralásra, egy amerikai út lenne minden vágyunk. Nincsen kabalám, de a hármas szám közel áll hozzám. Márciusban születtem, így a 3-as mindig jelen volt az életemben. Remélem, most a kaparásnál is szerencsét hoz majd – tette hozzá Andrea.

Lokál nyereményjáték győztese, a szerkesztőségben átvette a jutalmát. 2016.08.04 Fotó: Mészáros Diána

Lokál nyereményjáték győztese, a szerkesztőségben átvette a jutalmát.

Fotó: Mészáros Diána

Lokál nyereményjáték győztese, a szerkesztőségben átvette a jutalmát. 2016.08.04 Fotó: Mészáros Diána

Több ezren küldtek megfejtést a Lokál és a Szerencsejáték Zrt. játékára
Fotó: Mészáros Diána

Lokál nyereményjáték győztese, a szerkesztőségben átvette a jutalmát. 2016.08.04 Fotó: Mészáros Diána

Andrea nagyon örült a sorsjegyeknek
Fotó: Mészáros Diána

Lokál nyereményjáték győztese, a szerkesztőségben átvette a jutalmát. 2016.08.04 Fotó: Mészáros Diána

Milyen sok! Csak a Hurrá 25 sorsjegyből tizenöt darab volt.
Fotó: Mészáros Diána

Lokál nyereményjáték győztese, a szerkesztőségben átvette a jutalmát. 2016.08.04 Fotó: Mészáros Diána

Andrea egyetlen sorsjegyet azonnal lekapart és nyert is 300 forintot
Fotó: Mészáros Diána

Kapcsolódó Cikkek

  • Hogy is feledhetnénk az Aranycsapatot?

    Hogy is feledhetnénk az Aranycsapatot?

    Az előző évben összesen 8,7 milliárd forinttal támogatta a Szerencsejáték Zrt. a magyar sportot. Köztük természetesen a labdarúgást is, hiszen 70 évvel ezelőtt azzal kezdődött a nemzeti lottótársaság szoros összefonódása a hazai sportélettel.

  • Mindent a minősített lakáshitelről

    Mindent a minősített lakáshitelről

    A Magyar Nemzeti Bank 2017 nyarán indította el Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel programját, hogy a fogyasztói érdekeket szem előtt tartva növelje a hazai hiteltermékek átláthatóságát, s erősítse a bankok közötti versenyt. A program legfontosabb eleme egy védjegy, amelyre a hitelintézetek saját hiteltermékeikkel pályázhatnak.