EUR: 313,16 Ft
CHF: 290,48 Ft
2016. december 04., vasárnap
Barbara, Borbála

Egyéb Szeged

Becsöngettek: laptop és ceruza is szükséges az iskolakezdéshez

A héten 1,2 millió diáknak csöngetnek be az első órára Magyarországon. Szeptember 1-jén már minden gyermek táskájában ott lapulnak a szükséges tanszerek, köszönhetően a lelkiismeretes szülőknek, akik rendszeresen több tízezer forintot hagynak a pénztáraknál.

Nagy segítségét jelent a gyermekenként akár 33 ezer forintot elérő iskolakezdési támogatás, illetve az ingyenes tankönyv a rászorulók számára.

Miközben a nyár még utoljára megmutatta, hogy mit jelent a kánikula, 32 ezer szegedi diák és háromezer tanár már az iskolakezdést várta. Megtelik a hátizsák, tankönyvek, tollak, ceruzák, vonalzók, csecsebecsék kerülnek a zsebekbe, újra találkoznak a régi padtársak, barátok. Demjén Ferenc Petije számára egyre nehezebb az iskolatáska, a szülők viszont a pénztárca könnyebbé válása miatt aggódnak ezekben a napokban.

12A_iskolaTuriek02

 – Csak az egyik hipermarketben 45 ezer forintot költöttem két felső tagozatos gyermekemre, s még nem vettünk meg mindent – nyilatkozta Rita a Lokál Extrának. A munkáltatójától kapott támogatást már teljes mértékben felhasználták, de van, amit hosszabb távra vásároltak. Az iskolakezdési támogatás tankönyvre, taneszközre, ruhavásárlásra költhető el. Közoktatásban tanuló gyermekenként legfeljebb 33 300 forint adható, amit december 31-ig kell felhasználni.

Ritáéknál az íróasztalokhoz a két új forgószék 10 ezer forintba került, egy jó minőségű táskáért nyolcezer forintot hagytak a kasszánál, a később a gimnáziumban használható tudományos számológép darabjáért 2200 forintot fizettek. Drágának találta a műanyag csomagolólapokat a tankönyvek számára, öt-hat tízes pakkot vásárol minden évben, egységenként 600 forintért. Több mint 40 füzetet vett gyermekeinek, ezekből a legolcsóbbat választotta. Új vonalzószett, körző, temperafesték is kellett, ezekért összesen hatezer forintot fizettek. A tornaruha idén még megfelel, az egyik szakadt tornazsákot 1300 forintért cserélték ki. Apróság, de nem feledkeztünk meg arról sem, hogy sok színes és grafitceruzát, tollat használnak el. Most már csak azért aggódom, hogy jól sikerüljön a bizonyítvány tette hozzá. A család számára az iskolakezdés az oktatáshoz kapcsolódó legsúlyosabb költség, mert a harmadik gyermek okán nagycsaládosnak minősülnek, így a tankönyv ingyenes és a napi háromszori étkezésért csak fél árat kell fizetni az iskolában.

Még nem tudok pontos összeget mondani, mert csak az első nap kapjuk meg a csekket hatalmas könnyebbséget jelent Turi Mihálynénak, hogy a beiskolázásra adott Erzsébet-utalványt tankönyvek kifizetésére is felhasználhatják. Nem siet a szükséges felszerelés beszerzésével, mert tavalyról sok minden megmaradt. Hetedik osztályos lányával együtt választják ki a tanszereket, elsősorban füzeteket, tollakat kell venni, apróbb hiányokat pótolnak, a tankönyveket is közösen csomagolják be. Egyre komolyabb a kisebbik gyermekem is, nem kell neki a legdíszesebb mindenből, megelégszik az egyszerűvel. Úgy számolok, hogy az utalvány megmaradt része elegendő lesz mindenre – fogalmazott Turi Mihályné.

Azonban a közoktatás sikeres befejezésével sem zárul le sok fiatal számára a tanulás időszaka. Turi Mihályné fia 22 éves, OKJ-s tanfolyamot végez, kiadványszerkesztőnek tanul. – Szerencsére támogatott képzésre jár, de azért vannak költségek. Tavaly egy jobb laptopot kellett vásárolnunk neki, mert a tanulmányaihoz szüksége volt rá – bízik benne, hogy a következő években is ez marad a legnagyobb iskolakezdési kiadás.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek