2017. március 23., csütörtök
Emőke

Extra

Cinthya Dictator – Diszlexiája miatt nem lett orvos

A celeblány úgy érzi, akaratlanul ugyan, de kudarcok sorozatát okozta édesapjának, aki orvosi pályát és biztos egzisztenciát szánt a lányának. Cinthya azonban diszlexiásként nem tudta a neki kijelölt utat bejárni.

A fiatal fotóművész és édesapja között sokáig nagy volt a távolság, mert Cinthya már kiskorában kilógott a sorból. A szigorú apa orvosi pályára szánta egy szem lányát, hogy egzisztenciát teremtsen magának, de hamar kiderült, hogy Cinthynek a tanulás bizony komoly nehézségeket okoz.

Cinthya

-Már kisiskolásként kiderült, hogy figyelemzavaros vagyok, diszlexiás, és hiperaktív. Jártam korrepetálásra és nevelési tanácsadóhoz is,  de nem tudtak velem mit kezdeni, képtelen voltam normálisan koncentrálni. Ekkor apa álma, hogy egyszer orvos leszek, szertefoszlott. Láttam a csalódottságot a szemében, és kiolvastam a tekintetéből: bárcsak én is olyan lennék, mint a többi gyerek – emlékezett vissza Cinthya, akit számos megaláztatás ért képességzavara miatt.

-Sokat bántottak a diszlexiám miatt, de érdekes módon nem az osztálytársaim, hanem a tanárok. Ha rossz volt a leckém szidtak, hogy nem tanulok, ha jó volt, nem hitték el, hogy én csináltam. Szégyenpadba ültettek a terem hátsó részén, és azt mondták, ha eljön az idő a felvételire, én még szakmunkásképzőt se jelöljek meg, úgyse vesznek fel – mesélt a fájó emlékekről a fotós, aki második diplomáját szerzi meg nemsokára.

-Azt hiszem, bebizonyítottam az egykor rajtam gúnyolódóknak, hogy igenis képes vagyok elvégezni az iskolákat. Tény, hogy a mai napig lassan olvasok, a helyesírásom csapnivaló, és a nyelvtanulás is döcögősen megy, de sosem adtam fel. Most például speciális angol tanárt keresek, mert világot szeretnék látni, és ahhoz muszáj, hogy beszéljek idegen nyelvet – mondta Cinthya, aki nem tagadja, édesapjával emiatt, és extravagáns megjelenése miatt sokáig nem volt felhőtlen a viszonya.

A celeblány és édesapja között szembeötlő a hasonlóság, és már azt is tudjuk, hogy az eredetileg göndör haját kitől örökölte a fotós

A celeblány és édesapja között szembeötlő a hasonlóság, és már azt is tudjuk, hogy az eredetileg göndör haját kitől örökölte a fotós

-Rock zenét kezdtem hallgatni, bakancsot hordtam, rózsaszínre festettem és borotváltam a hajam tinikoromban. Apa teljesen kivolt, hogy miért nem lehet neki egy normális, csinos lánya, aki illeszkedik a társadalomba. Ez volt a következő pofon volt neki. Pedig sosem lázadtam ellene, egyszerűen csak ilyen vagyok – vallotta Cinthya,  aki úgy érzi szerelme, Varga Viktor felbukkanása hozta őt igazán közel édesapjához.

-Nagyon rosszul érintett lelkileg, hogy apa számára egy kudarc vagyok, holott titkon mindig arra vágytam, hogy büszke legyen  rám. Aztán megismertem Viktort, akit apa az első perctől nagyon kedvelt. Úgy élte meg, mintha kapott volna egy fiúgyereket. Kicsit rajta keresztül fejezte ki az irántam érzett szeretetét. A betegségemnél már  eljutottunk odáig, hogy apa megölelt és megpuszilt – mesélte elérzékenyülve  Cinthy, aki mindig tudta, hogy édesapja nehezen mutatja ki az érzelmeit,  és hogy szépen lassan fog kifejlődni, a ma már mély, és szoros apa-lánya kötelék.

Cinthya apa

A szülinapos Cinthyát édesapja, János tortával eteti. Itt még nem sejtették mennyi küzdelem árán alakul ki a jó apa-lány kapcsolat köztük

 

hogy Cinthya látja a mára vajszívű, de egykor szigorú édesapját

Ahogy Cinthya látja a mára vajszívű, de egykor szigorú édesapját

Kapcsolódó Cikkek