EUR: 307,48 Ft
CHF: 287,18 Ft
2017. január 17., kedd
Antal, Antónia

Egyéb X.kerület

Csúcsdöntő seniorok Kőbányán

A Kőbányai Sportszövetség augusztus 6-án rendezi meg a 25. Fortuna Senior Atlétika Pályaversenyt. A megmérettetésen rendre komoly sportteljesítményeket láthatunk, a 70 éves korosztályban született már európai csúcsdöntés, de az is dicséretet érdemel, hogy 90 év fölötti induló is van.

10ker1

Súlylökésben egykori profik és amatőrök is megmérkőznek

A Fortuna SE megalakulása óta, azaz 25 éve minden nyáron megrendezi atlétikai pályaversenyét. Idén augusztus 6-án 10.45-től várják a sportolni vágyókat és a szurkolókat az Ikarus Sporttelepre. A nők és a férfiak 35 éves kortól, 5 éves korcsoportokban indulhatnak, a legidősebb versenyzők a 85–90 éves kategóriában méretik meg magukat.

– A senior szabadidő-egyesület egykori atlétákból áll. Úgyhogy itt komolyan veszik a sportot, amellett, hogy jó hangulatú baráti programról van szó – magyarázta a Lokál Extrának Potos Ilona, a Kőbányai Sportszövetség elnöke. – Tavaly rúdugrásban európai csúcsjavítás történt a 70 éves korosztályban. Tavalyelőtt az egyik elnökségi tagunk, aki 65+kategóriában indult, gerelyhajításban javított csúcsot, úgyhogy itt komoly sportteljesítmény is van. De természetesen szeretettel várjuk a hobbisportolókat, a szabadidősöket, ők általában futásban, súlylökésben, távolugrásban és gyaloglásban szoktak elindulni.

10ker2

A távolugrás kedvelt versenyszám, mert előképzettség nélkül is kipróbálható

A jelentkezők kipróbálhatják magukat síkfutásban, súlylökésben, gyaloglásban, diszkoszvetésben, rúdugrásban, távolugrásban, magasugrásban, gátfutásban, hármasugrásban, kalapácsvetésben, sőt gerelyhajításban is. A kor itt nem számít, csak az, hogy legyen kedv sportolni. A legfelső korosztályban tavaly hárman is elindultak, a 83 éves Suzanne Wissinger diszkosz és súlylökés versenyszámban, Kovács István hármasugrásban, míg a szintén 80 év feletti Csamangó Ferenc 3 számban is, 100, 400 és 800 méteres síkfutásban.

10ker3

Minden induló versenyző éremdíjazásban és a 25. jubileumi esemény alkalmából meglepetés ajándékban részesül

– A fő profilunk az óvodás korosztály sportoltatása, 20 éve szervezzük meg a Kőbányai Óvodás Sportnapokat. A szlogenünk: Sportolj járóképes kortól járóképes korig! Erre jó példa ez a sportnap is. Az egyik állandó résztvevőnk 95 éves, most azt mondta, nem biztos, hogy elindul, de ott fog szurkolni – mesélte Potos Ilona. – Általában 80–110 fő között vannak a résztvevők. Ha unokák jönnek, hogy kedvet csináljunk nekik, az ő eredményüket is lemérjük.

Kapcsolódó Cikkek