EUR: 310,49 Ft
CHF: 288,94 Ft
2017. január 25., szerda
Pál

Belföld IV.kerület

Díszpolgár lett Gyurta Dániel és Kozák Danuta

Fotó: Csudai Sándor

Újpest díszpolgárává avatták a riói olimpián három aranyérmet nyert Kozák Danutát, illetve a játékokon a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába beválasztott Gyurta Dánielt, Kapás Boglárka pedig az Újpestért Díjat vehette át.

Az újpesti városházán pénteken tartott ünnepségen Wintermantel Zsolt polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy az önkormányzat díszpolgári címet nem adományoz minden évben.

“Ezzel is ki akarjuk fejezni, hogy ez a díj különlegesen értékes” – idézte őt a kerület önkormányzatának pénteki sajtóközleménye. “Idén azonban az az örömteli hír, hogy négy díszpolgári címet is átadhatunk. Kettőt előre terveztünk. Az élet, egész pontosan az olimpia azonban úgy hozta, hogy további két díszpolgári címről is dönthettünk nagy hirtelen ezen a héten” – indokolta a döntést Wintermantel. Kiemelte, hogy az elismeréseket nem a győzelemért adták, és a Rióban egyesben, párosban és négyesben is bajnok kajakos Kozák Danutát idézte, aki egyik aranyérme megnyerése után azt nyilatkozta, hogy “a munka jellemformáló, nem a győzelem”.

Gyurta Dániel, az UTE négy éve, Londonban olimpiai aranyérmes úszója az elismerést megköszönve nagy megtiszteltetésnek nevezte a díszpolgári címet, főleg azért, mert családja jelentős része újpesti. “Amikor 2012-ben ideszerződtem, akkor úgy éreztem, hogy hazatértem” – jelentette ki.

Mint mondta, az újpesti színekben megszerzett világbajnoki és Európa-bajnoki címei után egyértelműen az volt a célja, hogy olimpiát is nyerjen.

“Ez sajnos nem sikerült. Őze István klubigazgatótól kaptam egy újabb négyéves szerződést, bízom benne, hogy Tokióban lesz lehetőségem ismét felvenni a versenyt a legjobbakkal” – mondta.

A ceremónián Újpestért Díjat vehetett át Kapás Boglárka, aki a riói olimpián bronzérmes lett 800 méteres gyorsúszásban.

Az újpesti önkormányzat Elismerő Oklevelével jutalmazták Somogyi Bélát, Kozák Danuta edzőjét, valamint Tótka Sándort, aki Rióban Molnár Péterrel a negyedik helyen végzett kajak kettesben 200 méteren.

Újpest önkormányzata – amint arra a közlemény emlékeztet – 2012-ben, a londoni olimpia után teremtett hagyományt azzal, hogy a kerület legrangosabb elismeréseivel jutalmazta sikeres sportolóit. Akkor a lólengésben aranyérmes Berki Krisztiánt, valamint a szintén olimpiai bajnok Dombi Rudolf kajakost avatták díszpolgárrá, Karakas Hedvig ötödik helyezett cselgáncsozó pedig elismerő oklevelet kapott.

Díszpolgári címet kapott Hollósi Antal Gábor sebész szakorvos és Naszvagyi Vilmos opera-hangversenyénekes is.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek