2018. január 20., szombat
Fábián, Sebestyén

Belföld

Fuldokló nő életét mentette meg Klausmann Viktor

Ruhástól ugrott a domonyvölgyi strandon a vízbe egy fuldokló nőért Klausmann Viktor.

2016-08-04-09-46-07-193Az egykori tévés észrevette, hogy a mély vízben egy nő bajba került. Kétszer is elmerült, ám szerencséjére Klausmann-nak volt annyi lélekjelenléte, hogy segítsen rajta.


Bár tette hősies volt, azért jegyezzük meg: a Szerencsekerék című tévéműsor házigazdájaként egy ország kedvencévé váló Viktor télen síoktatóként, nyáron pedig a domonyvölgyi strandon vízi mentőként dolgozik. Így pontosan tudta, mit kell tennie, hogy életet mentsen.

– Kora délután én voltam az ügyeletes a strandon. Fontos szabály, hogy a vízi mentő soha nem fordíthat hátat a víznek. Miközben a strandot figyeltem, épp belekortyoltam egyet a kávémba– elevenítette fel a történteket Klausmann Viktor a Lokálnak. – Feltűnt, hogy a bójasor után a majd négyméteres vízben eltűnik egy hölgy. Amikor felbukkant, keze a magasban volt, csapkodott, majd újra eltűnt. Rögtön tudtam, az az ember ott az életéért küzd.


Viktor lerúgta a papucsát, és ruhástul belegázolt a vízbe. Harminc métert úszott, mire a fuldoklóhoz ért.

„Nyugalom, a hóna alá nyúlok, megemelem, és kiviszem a vízből” – kiáltotta Viktor a hölgynek. Aztán megragadta az asszonyt, háton kiúszott vele a sekély vízbe, ahol talpra állította. A bajba került asszonyt a barátnője támogatta a parton. Ahogy elmúlt az ijedelem, Viktor megkérdezte, hívjon-e mentőt, de nem volt rá szükség. A hölgy tudata kitisztult, leült, majd később, ahogy elmúlt a stressz, odament a vízimentő-állomásra, hogy megköszönje neki, amit érte tett, majd hosszan átölelte Viktort.

– Jólesett ez a gesztus – árulta el Viktor. – Miközben az eset előzményeiről beszélgettem vele, kiderült, csupán pár éve tanult meg úszni, de a mély víz mindig veszélyes közeg maradt a számára. Elmondta, hogy a bójánál még leért a lába, úszott harminc métert befelé, amikor pedig elfáradt, újra le akarta tenni a lábát, de elmerült. És nagyon megijedt. Amikor tizenegy éve Zánkán a vízi mentést tanultam, az oktatóim elmondták: általában ha valaki másodszor is elmerül a mély vízben, az nagyon ritkán bukkan fel újra. Ennek a hölgynek most szerencséje volt.

2016-08-04-09-47-02-112

Evezővel noszogatták a vizsgán

Amikor Klausmann Viktor vízi mentőnek tanult, kiképzője az a Kovács Norbert volt, aki korábban Floridában a tengerparton vigyázott a fürdőzőkre.

– Úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna: a záróvizsgán még 150 métert kellett úsznom a Balatonban, amikor úgy éreztem, elfáradtam, nem bírom tovább – emlékezik Viktor. – Kovács Norbi mellettem jött egy csónakban, felemelte az evezőt, hogy azzal csap agyon, ha nem úszom le a távot. Ez segített, hogy átessek a holtponton és beérjek a célba.

Kapcsolódó Cikkek

  • 2017 is rekordév volt a magyar-német agrárkereskedelemben

    2017 is rekordév volt a magyar-német agrárkereskedelemben

    Várhatóan újabb történelmi csúcsra emelkedett a magyar-német agrárkereskedelmi forgalom 2017-ben 2016 után – közölte a Földművelésügy Minisztérium (FM) pénteken a berlini Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche – IGW) kezdetének alkalmából.

  • Több év fegyházra ítélték a debreceni egyetemi drogterjesztőket

    Több év fegyházra ítélték a debreceni egyetemi drogterjesztőket

    Oktatási feladatok ellátására rendelt épület területén, illetve közvetlen környezetében bűnszövetségben, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt első fokon több év fegyházra ítélt hat vádlottat a Debreceni Törvényszék pénteken – tájékoztatta a bíróság sajtószóvivője az MTI-t.

  • Fidesz: A Soros-szervezetek máris támadják a “Stop Sorost”

    Fidesz: A Soros-szervezetek máris támadják a “Stop Sorost”

    A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy februárban terjessze a parlament elé a “Stop Soros” törvénycsomagot, hogy az Országgyűlés tárgyalni tudja azt – közölte Budai Gyula, fideszes országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

  • Orbán Viktor: Erőforrást látunk a roma közösségben

    Orbán Viktor: Erőforrást látunk a roma közösségben

    A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján, a Magyar Tudományos Akadémián.