EUR: 308,21 Ft
CHF: 287,30 Ft
2017. január 19., csütörtök
Sára, Márió

Extra

Halálra éheztetett kislány – saját magát bírságolná meg a gyámhatóság

A gyöngyösi gyámhatóság saját mulasztásáért cserébe tízezer forintot adna annak a nagymamának, aki három és fél hónap után sem láthatja tragikus sorsú unokáját. A négyéves Kincső kishúga májusban meghalt, szülei börtönben ülnek, őt pedig idegen házaspár neveli.

KiaraTovább gyűrűzik a botrány: a maga által megszabott határidőt sem tartja be és a saját magára kiszabott bírságot sem fizeti ki a gyöngyösi gyámhatóság. A gyámügy packázásának egy hetvennégy éves nagymama és unokája issza meg a levét.

Mint azt a Lokál megírta, május 12-én Gyöngyösön alig három és fél kilósan éhen halt a másfél éves K. Kiara. Szüleit másnap őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

– Június 8-án a gyöngyösi gyámhatóságon hivatalosan kértem, hogy szeretném tartani a kapcsolatot az unokámmal, Kincsővel. Már több mint három hónapja nem láthattam, a gyámügy pedig csak hiteget – panaszolta a Lokálnak Irénke néni, az apai nagymama. – Őrzök egy levelet, amiben az osztályvezető megígérte, hogy augusztus 5-én találkozhatok az unokámmal. Ha ez nem valósul meg, vagy addig nem szüntetik meg az eljárást, a gyámhatóság tízezer forintot fizet nekem. De könyörgöm, nekem nem pénz kell, hanem engedjék meg végre, hogy találkozzam az unokámmal!

A nagymama elmondásából kiderül, a gyöngyösi gyámhatóság nemhogy az általa kitűzött határidőt nem tartotta be, de a magára kiszabott bírságot sem fizette ki. Amikor a levél aláíróját, a gyámhivatal osztályvezetőjét, Morvay Zsoltot kereste, azt mondták neki, már nem dolgozik ott. A kétségbeesett nagymama érdeklődésére a gyámhatóság arra hivatkozott, hogy az ügyet vizsgáló nyomozók egyike megengedné ugyan, hogy láthassa az unokáját, de a másik nem.

  • Elfogadhatatlan a gyöngyösi gyámhatóság magyarázata – kesereg a nagymama. – Nekem már az is jó lenne, ha telefonálhatnék Kincsőnek, elmesélhetné, hogy óvodába jár. Beérném azzal is, ha meglátogathatnám a nevelőszüleinél és felügyelet mellett pár órát vele lehetnék.

A történtekről szerettük volna megkérdezni a szóban forgó gyámhivatalt, ahol a vonal másik végén azt mondta egy hölgy, hogy erről az ügyről nem nyilatkozhat és adott egy telefonszámot, ahol érdeklődhetünk, ám a szám nem volt kapcsolható.

Októberben állnak bíróság elé

A bíróság október 21-ig meghosszabbította a szülők, K. Gusztáv és élettársa, J. Médea előzetes letartóztatását. Az apát és az anyát gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu

Kapcsolódó Cikkek