EUR: 307,84 Ft
CHF: 267,22 Ft
2017. október 16., hétfő
Gál

Külföld

Hillary Clinton nyilvánosságra hozta adóbevallását

Ígéretéhez híven nyilvánosságra hozta adóbevallását Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt pénteken, amivel feltehetően nyomást akar gyakorolni a saját adóbevallásának közzétételét eddig elutasító republikánus párti vetélytársára, Donald Trumpra.

A bevallásból kiderül, hogy Hillary Clinton és férje, Bill Clinton volt elnök jövedelme 2015-ben kevesebb volt, mint egy évvel korábban: ketten együtt 10 millió 600 ezer dollárt kerestek, a 2014-ben bevallott 27 millió 900 ezer dollárral szemben. Jövedelmük a választási kampány kezdetekor kezdett jelentősen apadni. A házaspár 3 millió 600 ezer dollárt adót fizetett be 2015-ös jövedelme után az adóhivatalnak. Ez azt jelenti, hogy 34,2 százalékos adókulccsal adóztak.

Clintonék jövedelme alapvetően két forrásból származik: beszédekből és könyvírásból. Hatmillió-hétszázezer dollárt kerestek azzal, hogy különféle helyeken beszédeket, előadásokat tartottak, és 3 millió 100 ezer dollár folyt be a könyvek honoráriumából. Emellett Bill Clinton tanácsadói tevékenysége is hozott a konyhára, valamint a volt elnök évi kétszázezer dolláros nyugdíjra is jogosult.

Clintonék egymillió dollárt adományoztak a Clinton Családi Alapítványnak – amely nem azonos a Clinton Alapítvánnyal -, valamint 42 ezer dollárral támogattak egy golffal foglakozó jótékonysági szervezetet is.

A 2015-ös adóbevallásával egyidejűleg Hillary Clinton nyilvánosságra hozta az elmúlt 39 évben befizetett adóinak összegeit is.

Nyilvánosságra hozták a demokrata párti alelnökjelölt, Tim Kaine és felesége adóbevallását is, ráadásul nem is csupán az elmúlt esztendőre vonatkozót, hanem az elmúlt tíz évben befizetett adóik összegét.

A virginiai szenátor és felesége, Anne Holton tavaly 313 ezer dollárt keresett és – mivel az Egyesült Államokban progresszív jövedelmadózés van érvényben – alig több mint húsz százalékos adókulcs szerint adóztak.

Donald Trump republikánus párti elnökjelölt eddig elhárította, hogy nyilvánosságra hozza az adóbevallását, arra hivatkozva, hogy az IRS (az adóhivatal) még nem zárta le a beadott dokumentumok vizsgálatát.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tízezrek előtt szexelt a csinos Insta-celeb

    Tízezrek előtt szexelt a csinos Insta-celeb

    Természetesen nem szándékosan tette mindezt, hanem véletlenül. Történt ugyanis, hogy a közel négymillió követővel rendelkező Kristen Hancher véletlenül elindított egy elő közvetítést Instagram oldalán, miközben éppen párjával szexelt a hálószobában.

  • A nap képe: Őfehérsége

    A nap képe: Őfehérsége

    Akár egy szobornak is hihetnénk ezt a gyönyörű elefántot, de „csak” ormányos albínónak született.

  • Az Osztrák Néppárt után a szociáldemokraták futottak be

    Az Osztrák Néppárt után a szociáldemokraták futottak be

    A vasárnapi ausztriai parlamenti választásokról közzétett legfrissebb részeredmény szerint az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) végzett a második helyen a szavazatok 27 százalékának megszerzésével, megelőzve az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ), amely 25,9 százalékot szerzett.