2018. április 22., vasárnap
Csilla, Noémi

Egyéb I.kerület II.kerület XII.kerület

Maradhat a személyszállítás a Déliben

A Budán élők és dolgozók érdekében a Déli pályaudvar egyes funkcióinak megtartása mellett érvelt májusban Láng Zsolt polgármester. Az itt élők és erre közlekedők most fellélegezhetnek, mert a kormány egyelőre nem tervezi a pályaudvar bezárását.

A nyár elején Láng Zsolt úgy fogalmazott, polgármesterként és fővárosi képviselőként is arra szeretné felhívni a kormány figyelmét, hogy a városrészben és környékén élőknek, illetve az ott dolgozóknak évtizedek óta fontos, metrókapcsolattal rendelkező pályaudvar a Déli, amelyet a II. kerület bármely pontjáról legfeljebb egy átszállással el lehet érni közösségi közlekedéssel 10-20 perc alatt.


Déli pályaudvar (Fotó: Keresztesi Balázs)

Dél-Budáról rengetegen járnak vonattal dolgozni a Déli pályaudvaron keresztül (Fotó: Keresztesi Balázs)

– Támogatjuk azt az elképzelést, hogy a pályaudvar rozsdaterületeiből zöld parkot csináljanak, ugyanakkor azt kérjük: ne szüntessék meg a vasútvonalak kényelmes elérhetőségét, amelyet a Kelenföldi pályaudvar nem tud pótolni – érvelt korábban Láng Zsolt.

– Megmarad a személyszállítás a Déli pályaudvaron – fejtette ki a napokban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Figyelőnek. A tárcavezető a gazdasági kabinet ülésén született döntéseket ismertette, egyúttal közölte, hogy a pályaudvar területéről ugyanakkor elkerülnek a MÁV tevékenységével közvetlenül össze nem függő funkciók, mint például a raktározás.

Déli pályaudvar (Fotó: Keresztesi Balázs)

A raktározás megszűnik, de a személyszállítás marad (Fotó: Keresztesi Balázs)

Ősszel három fontos fővárosi vasútfejlesztési projekt is elindul: a Kelenföldi pályaudvar bővítése, illetve a Keleti és a Nyugati pályaudvar rekonstrukciója. A kelenföldi fejlesztésre a 4-es metróval kapcsolatos kötelezettségvállalás, valamint a tervek szerint a környéken felépülő nagy kórház miatt van szükség.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Először nevezetek el fajt egy tévéműsorról: a BBC A kék bolygó című sorozatáról kapta a nevét az óceán “lüktető szíveként” is emlegetett planktonok egyik faja.

  • Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősre támadt egy 26 éves férfi Miskolcon, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.

  • Hétvégén is marad a jó idő

    Hétvégén is marad a jó idő

    Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.