2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Sport

Megérkeztek olimpikonjaink! Leszállt az aranygép – Fotók!

Szerdán 8 óra után leszállt Budapesten az úgynevezett aranygép, amellyel hazatértek Rio de Janeiróból azok a magyar sportolók, akik utolsóként még az olimpia helyszínén tartózkodtak.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint az érmet nyert versenyzők közül a három arany- és egy ezüstéremmel záró úszó, Hosszú Katinka, a párbajtőrben olimpiai bajnok Szász Emese, az aranyérmes női kajaknégyesből Szabó Gabriella, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina, továbbá a férfi párbajtőrcsapattal bronzérmes Rédli András tartózkodott a fedélzeten. A járattal csaknem 150 fő érkezett, köztük sportolók, kísérők, orvosok és a MOB stábjának tagjai is. A légikikötőben a hagyományoknak megfelelően kettős tűzoltó vízsugárral fogadták a repülőgépet.


Budapest, 2016. augusztus 24. Vízsugárral köszöntik magyar olimpiai csapat Rio de Janeiróból érkező repülőgépét a Liszt Ferenc-repülőtéren 2016. augusztus 24-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt


MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A küldöttség köszöntésére nem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kerül sor – ott nem szerveztek nyilvános fogadást, a delegáció azonnal buszra ül -, hanem a Syma Csarnoknál, ahol a tervek szerint a vasárnap véget ért olimpia valamennyi magyar érmese színpadra lép.

Budapest, 2016. augusztus 24. Hosszú Katinka úszó és férje, edzője, Shane Tusup kiszáll a magyar olimpiai csapat Rio de Janeiróból érkezett repülőgépéből a Liszt Ferenc-repülőtéren 2016. augusztus 24-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt


Hosszú Katinka úszó és férje, edzője, Shane Tusup kiszáll a magyar olimpiai csapat Rio de Janeiróból érkezett repülőgépéből a Liszt Ferenc-repülőtéren
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A szurkolókat, a családtagokat, a szövetségek, valamint a klubok vezetőit és munkatársait, továbbá az újságírókat 9 órára várják a közvetlen hangulatú fogadásra a Dózsa György úti létesítménynél.


Magyarország nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal zárta a riói játékokat.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Rövidpályás úszó Eb: Hosszú a világcsúcs közelében

    Rövidpályás úszó Eb: Hosszú a világcsúcs közelében

    Hosszú Katinka nagyszerű teljesítménnyel, saját világcsúcsától kevesebb mint három tizeddel elmaradva nyerte meg a 100 méter vegyes előfutamait és jutott be az elődöntőbe a koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki délelőtti programjában.

  • Koriközpont épül Budapest szívében

    Koriközpont épül Budapest szívében

    Nem oly régen még az volt a terv, hogy olimpiára is alkalmas velodrome-ot építenek a Millenáris kerékpárpályára. A tervekből azonban nem lett semmi, és már-már, kis túlzással, elrohad a magyar sport bölcsőjeként ismert ikonikus pálya, ám most kiderült, 43 milliárdos beruházással oda épül a Nemzeti Korcsolyázó Központ.