EUR: 304,55 Ft
CHF: 267,69 Ft
2017. július 28., péntek
Szabolcs

Program

Nagy Budapest Parkos bulira készül a Halott Pénz

Nem kétséges, a Wellhello mellett az Halott Pénz névre hallgató formáció az egyik legsikeresebb, legkedveltebb új generációs magyar zenekar. A frontember, Marsalkó Dávid Pécsen bontogatta szárnyait – valljuk be, nem túl sok sikerrel. Aztán egyszer csak robban a bomba.

halottpenz

A Halott Pénz lényegében egy egyszemélyes „brand” volt, amely 2004 óta létezik. Az más kérdés, hogy Marsalkó Dávid kezdetben szerény sikereket ért el egyedül. Persze, egy idei az sem volt biztos, hogy zenész lesz, hiszen sokan úgy vélték, sportolóként sokkal tehetségesebb. Teniszezőként a korosztálya legjobbjai között tartották számon, 18 évesen az országos bajnokság döntőjébe is bejutott. A tenisz azonban olyan sport, ahol a tehetség mellett rengeteg pénzre van szűkség, ez viszont kevés volt a családnak, így az egyik karrier félbeszakadt – egy másik elindult.

Mint az Dávid korábban elmondta,rappelni azért kezdett el, hogy kiírja magából a fájdalmat, de igazából sem Pécsett, sem Pesten nem találat meg önmagát. Már várta egy munka Angliában – fénymásolófiú lett volna – amikor minden megváltozott. Leforgatta első klipjét, az Ángárdot, és innen nem volt megállás.

Az állás „Londonban maradt”, a zenész karrier pedig elindult

A raper Halott Pénzből 2013-ben a héttagú Halott Pénz zenekar lett, melynek a dalai milliós nézettség felett vannak, és ma már kihagyhatatlan szerepet játszik bármelyik magyar fesztiválon. A Viva Comet, Petőfi és Fonogram-díjjal kitüntetett csapat nem fejezheti be a nyári turnét „budapestparkos” fellépés nélkül: a csapat szeptember 2-án, 17 órától ad konceret a Soroksári út 60-ban található Budapest Parkban.
A jó hangulat pedig garantált!

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • BMX freestyle világkupa a Kopaszi Gáton

    BMX freestyle világkupa a Kopaszi Gáton

    Életük legnagyobb lehetősége előtt állnak a magyar BMX-esek, az extrém sportok világkupájának budapesti fordulójáról hosszú távon akár az olimpiáig is eljuthatnak. A BMX freestyle egyre elismertebb sportág világszerte, 2020-ban már a tokiói olimpián is szerepelni fog a versenyszámok között.

  • Melegíts Szigetre a Budapest Parkban

    Melegíts Szigetre a Budapest Parkban

    Már csak pár hét és újra miénk a Sziget. Ennek örömére pedig a Budapest Parkban már augusztus 5-én rákészülhetünk az év leghosszabb bulijára a Rival Sons és az Ivan and The Parazol koncertjével.

  • Másodjára is megrendezik a Tisza-tavi Vágtát

    Másodjára is megrendezik a Tisza-tavi Vágtát

    Másodjára rendezik meg a Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden a Nemzeti Vágta egyik előfutamát július 29-én. A megmérettetésen ebben az évben két szlovák helység, Somorja és Zsigárd is indít lovast.