EUR: 308,19 Ft
CHF: 265,97 Ft
2017. október 20., péntek
Vendel

Egyéb XX.kerület

Őrült nagy buli lesz

Elmúlt a nyár, a fesztiválok és szabadtéri koncertek lassan az utolsó szakaszukhoz érkeznek. A nyártól a közeli Budapest Parkban köszön el az Anna and the Barbies formáció. Az énekesnő, Pásztor Anna lapunknak elmondta, mitől lesz különleges a fővárosi buli, és mi változott, mióta két gyermek anyukájaként áll színpadra.

Budapest, 2016. augusztus 12. Pásztor Anna énekel az Anna and the Barbies koncertjén a budapesti Hajógyári-szigeten a 24. Sziget fesztivál első napján, 2016. augusztus 12-én. MTI Fotó: Marjai János

Pásztor Anna legtöbbször saját maga találja ki ruhakölteményeit
MTI Fotó: Marjai János

– A parkos koncert mindig a nyár megkoronázása. A zenekarok ritkán kerülnek ilyen fantasztikus színpad közelébe. A Sziget Nagyszínpadához szokták hasonlítani, és méretében is akkora. Nemzetközi szupersztárnak érezzük magunkat itt, és komoly megmérettetés is egyben. Nagyon készülünk rá – foglalta össze Pásztor Anna lapunknak, mitől olyan különleges a szeptember 8-i fővárosi fellépés. Az Utópia elnevezésű turné hét állomásából ez lesz az utolsó előtti, a zárás novemberben következik a Fővárosi Nagycirkuszban. – Megkoronázzuk a nyári fellépéseket a parkos koncerttel, hiszen azt követően egy hosszabb szünet következik, már ami a koncerteket illeti. A csúcson vagyunk, hatalmas bulival köszönünk el a nyártól.

Kapolcs, 2015. július 25. Pásztor Anna énekes (j) és Pásztor Sámuel gitáros az Anna and the Barbies együttes koncertjén a 25. Művészetek Völgye összművészeti fesztiválon Kapolcson, a Blue sPot Majorban 2015. július 24-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Anna testvérével, Sámuellel a Művészetek Völgyét is meghódította
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az Anna and the Barbies fellépései a zenei sokszínűség mellett arról is híresek, hogy az énekesnő, Pásztor Anna rendre valamilyen, az őrület határát súroló ruhakölteményben és sminkben lép színpadra.

– Ez egy belülről jövő igényem – summázott, amikor arról kérdeztük, mégis mi hajtja napról napra a megújulás felé, hogyan kerüli el, hogy ne ugyanúgy lépjen színpadra minden alkalommal. – Rájöttem, hogy amíg ez élvezetet nyújt nekem, addig azt a közönség is megérzi, és átveszi a hangulatot. Fontos, hogy ne ragadjunk benne a mókuskerékben, hanem frissek maradjunk, mert különben nem leszünk izgalmasak és őszinték.

Két kisgyerek anyukájaként sem fogja vissza magát és teljes erővel dolgozik a banda sikeréért. – A családi kézikönyvet eldobtuk, nálunk nem működhet. Nagy rugalmasság, lazaság, humorérzék kell a kis családom részéről, hogy senki se sérüljön. Komoly matekozás szükséges, hogy minden klappoljon, de szerencsére működik. Sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, mióta gyermekeim vannak.

Star Academy sajtótájékoztató és helyszínbejárás, Vastag Csaba, Pásztor Anna, Király Viktor, Freddie, Miskovits Márton, Ördög Nóra (Fotó: Keresztesi Balázs)

Hosszú évekig tartott, míg az ismeretlenségből kitörtek (Fotó: Keresztesi Balázs)

Kapcsolódó Cikkek