EUR: 307,31 Ft
CHF: 281,52 Ft
2017. május 26., péntek
Evelin, Fülöp

Aktuális

Programok nélkül is már több ezren vannak a Szigeten

Programok nélkül is már több mint tízezren tartózkodnak az idei, 24. Sziget fesztiválon, egy nappal a hivatalos nyitás, a szerdai mínusz egyedik nap előtt. A szervezők újabb rekord látogatószámra, mintegy 450 ezer emberre készülnek az elkövetkező egy hét alatt.

“A tavalyi kánikula után idén az előrejelzések szerint jóval kellemesebb lesz az idő, 25 Celsius fokos átlaghőmérséklet várható. Az itt dolgozókkal együtt naponta 90 ezer ember fér be a Szigetre, a rekorddöntés azért is valószínű mert, a bérletek már elkeltek, a csütörtöki, nulladik napra, Rihanna koncertjére a napi jegyek is elfogytak” – mondta Gerendai Károly főszervező a keddi sajtóbejáráson.

A Szigeten már napokkal ezelőtt kinyitottak a kempingek és üzemel a vendéglátóipari egységek többsége. Idén száz országból érkeznek látogatók, a legtöbben Hollandiából, majd az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Olaszországból, Németországból és Svájcból. A magyar “szigetelők” száma is évről-évre emelkedik.

Kapcsolódó Cikkek

  • Kőszegi Tamás, a bukott HÖK-ös

    Kőszegi Tamás, a bukott HÖK-ös

    Fénylő üstökösként robbantak a hazai politikai életbe, de a választók előtt „sötét lovak” a Momentum Mozgalom ifjú vezetői. Sorozatunkban bemutatjuk a Momentum valódi arcait, akik fiatalságuk ellenére is őriznek már csontvázakat szekrényeikben.

  • Migránsok terrorizálják a nőket Párizsban

    Migránsok terrorizálják a nőket Párizsban

    Megszállták a muszlim férfiak Párizs egyik belvárosi részét. A migránsok nemcsak beszólnak, hanem erőszakoskodnak is a nőkkel, akik már úgy járnak haza a munkából, hogy egy metrómegállóval hamarabb leszállnak és taxiba ülnek.

  • Óriási támogatást kapnak a családok

    Óriási támogatást kapnak a családok

    A kormány tovább emeli a családi adókedvezmény mértékét, ennek középpontjába a kétgyermekes családokat állítják – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Családok Budapesti Világtalálkozójának első napján megrendezett demográfiai fórumon, ahol ismertette a kormány előző napi ülésén elfogadott, gyermekvállalást ösztönző akciótervet.

  • Botka le akarja bontani a kerítést

    Botka le akarja bontani a kerítést

    Hatalomra kerülése után lebontaná a szerb–magyar határon létesített technikai határzárat Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, aki erről a Reuters hírügynökségnek adott interjúban beszélt.