EUR: 308,62 Ft
CHF: 288,46 Ft
2017. március 30., csütörtök
Zalán

Aktuális

Strand és a B.my.Lake: egyszerre két fesztivál startol Zamárdiban

Egyszerre két fesztivál, a Strand és a B.my.Lake is elkezdődött szerdán Zamárdiban a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat részeként.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője a nyitónapon tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a MOL Nagyon Balaton egy példaértékű összefogás a turizmus területén folyamatosan bővülő kínálattal, a minőségi turizmust szolgálva.

A négy évvel ezelőtt indult MOL Nagyon Balaton programsorozathoz ma már a Balatoni Régió legjelesebb eseményei csatlakoztak, olyanok, mint a Művészetek völgye, a VeszprémFest, a Kultkikötő, a Balaton Sound vagy éppen a KeszthelyFest és a Paloznaki Jazz Piknik – tette hozzá.

Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton egyik alapítója elmondta, hogy ma már 30 partnere van az eseménynek. Az indulás óta egyre tartalmasabb és izgalmasabb programok várják a régió vendégeit és ez a megnövekedett forgalomban is jól látható. Eddig a partneresemények mindegyike látogatócsúccsal zárt, így arra számítanak, hogy a szeptember 10-i záróeseményig egymilliónál is több vendég látogat el a programokra.

Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció vezetője arról beszélt, hogy a fesztiválfővárossá vált Zamárdi beváltotta a hozzáfűzött reményeket, a 2 kilométer hosszú szabad stranddal rendelkező helyszín egyedülálló, amit a közönség díjaz. Beszámolója szerint csaknem 100 ezer vendéget várnak a Strand és a B.my.Lake fesztiválra.

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere azt emelte ki, hogy a Strand és B.my.Lake fesztiválokhoz hasonló rendezvényekkel lehet meghosszabbítani a balatoni szezont igazán, amire bizonyíték, hogy a fiatalokkal, vendégekkel augusztus 20. után is megtelt a balatoni város.

A Strand Fesztivál száznál is több fellépőt számláló programjában jelen lesz a Punnany Massif, a Quimby, a Tankcsapda, Szabó Balázs és Bandája, a Brains, a Wellhello és a Halott Pénz. A külföldi fellépők között van a Hurts, Tom Odell, Caro Emerald, a Lost Frequencies, a Hollywood Undead, az Asking Alexandra, Jamie Woon.

Minden eddiginél erősebb programmal és számos újítással várja a negyedik B.my.Lake Fesztivál az underground elektronikus zene közönségét Zamárdiban: mások mellett Carl Cox, Richie Hawtin, Solumon, Luciano, Nicola, Moudaber, Joseph Capriati, a Dubfire és a Kollektiv Turmstrasse is a fellépők között van.

A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy szeptemberben egy különleges kompkoncert következik a Kiscsillaggal a Balaton közepén, végül sok-sok finomsággal a Kálibuli zárja a balatoni nyarat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Palkovics: nem diszkriminatív és nem az CEU ellen szól a törvényjavaslat

    Palkovics: nem diszkriminatív és nem az CEU ellen szól a törvényjavaslat

    Nem lehetetleníti el a működést, nem diszkriminatív és nem a Budapesten működő Közép-Európai Egyetem (CEU) ellen szól a felsőoktatási törvény kezdeményezett módosítása – jelentette ki az ATV csütörtök reggeli műsorában Palkovics László oktatási államtitkár, aki szerint nincs rá ok és kicsi is a veszélye annak, hogy az intézmény elhagyja Magyarországot.

  • Milliókra bírságolták a Jófogás üzemeltetőjét

    Milliókra bírságolták a Jófogás üzemeltetőjét

    Megtévesztő volt a Jófogás apróhirdetési oldal kiemelése az ingatlanhirdetéseknél, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2 millió forintra bírságolta a portált üzemeltető Schibsted Classified Media Hungary Kft.

  • Szerzők, mentorok figyelem! Pályázatot hirdet az Előretolt Helyőrség Íróakadémia

    Szerzők, mentorok figyelem! Pályázatot hirdet az Előretolt Helyőrség Íróakadémia

    A kritikusok részére kiírt pályázat keretében három mentor és öt pályakezdő, míg a költők, írók számára kiírt pályázat részeként öt mentor és 15 pályakezdő szerző részesülhet anyagi támogatásban, rendkívüli tanulási, továbbképzési lehetőségekben, műhelymunkában és korszerű önmenedzselési módszerek elsajátításában – olvasható a közleményben.