EUR: 313,16 Ft
CHF: 261,80 Ft
2018. április 26., csütörtök
Ervin

Sport

Újabb doppingügy a kajakosoknál

Mégis a tavaly 200 méteren világbajnokságot nyert Molnár Péter–Tótka Sándor kajakos páros utazhat Rióba. Pedig a válogatón a Horváth Bence–Szomolányi Máté kettős harcolta ki az olimpiai indulás jogát, ám a sportági szövetség az utolsó pillanatban közbelépett.

Az ok: a Magyar Antidopping Csoport (MACS) két általa nem nevesített válogatott versenyzőnél talált három-három atipikus, azaz a normálistól eltérő, de még az elfogadott határérték alatti mintát. A riói csapatnévsort böngészve persze hamar kiderült, hogy a Horváth–Szomolányi duóról van szó.


– Ez jogilag még nem számít doppingvétségnek – jelentette ki dr. Szabó Gergely Balázs, a MACS jogi képviselője. – Nekünk csak akkor kell névvel szolgálni, ha jogerőre emelkedik a határozat, máskülönben az adott szövetségre tartozik, hogy nyilvánosságra hozza-e a neve(ke)t vagy sem.

A MACS szerint az egyik sportoló mintája annyira alátámasztotta a tiltott szer használatának gyanúját, hogy a mintát továbbküldték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA londoni laboratóriumába, és a másik esetben további vizsgálatokat javasoltak. Horváth és Szomolányi ellen a szövetség eddig példátlan, ám követésre alkalmas módon fegyelmi eljárást indít, és – természetesen – csak itthonról nézhetik az olimpiát. Szóval nem elég tisztának lenni, annak is kell látszani.


Szolnok, 2016. július 28. Az riói olimpiára készülő Horváth Bence (b) és Szomolányi Máté a magyar kajak-kenusok edzésén Szolnokon, az Alcsi Holt-Tiszán 2016. július 28-án. MTI Fotó: Bugány János

Szolnok, 2016. július 28.
Az riói olimpiára készülő Horváth Bence (b) és Szomolányi Máté a magyar kajak-kenusok edzésén Szolnokon, az Alcsi Holt-Tiszán 2016. július 28-án.
MTI Fotó: Bugány János

 

Sok a botrány

Az elmúlt hónapokban nem csupán az eredményeik miatt kerültek a címlapra kajakosok. Tavaly augusztusban Kucsera Gábor akadt fenn a teszten, azután Dudás Miklós követett el doppingvétséget, majd Dombvári Bence mintája lett pozitív.

Kapcsolódó Cikkek

  • Liu Shaolin Sándor: Elértük az álmunkat!

    Liu Shaolin Sándor: Elértük az álmunkat!

    A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja tagjává fogadta a februári, phjongcshangi olimpián az első magyar téli ötkarikás aranyérmet szerző rövidpályás férfi gyorskorcsolyaváltó tagjait, Burján Csabát, Knoch Viktort, Liu Shaoangot és Liu Shaolin Sándort.

  • Courtois beperelte Wilmotsot

    Courtois beperelte Wilmotsot

    Pert indított a belga labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, Marc Wilmots ellen a csapat kapusa, Thibaut Courtois és édesapja, Thierry.

  • Megénekelték Görbicz Anitát

    Megénekelték Görbicz Anitát

    Görbicz Anita visszavonulása megihlette egyik rajongóját, Nagy Edinát, azaz Nedint, aki élete első videóklipjét a válogatottnak nemrég búcsút intő kedvencéről készítette.