EUR: 308,60 Ft
CHF: 287,44 Ft
2017. január 20., péntek
Fábián, Sebestyén

Extra

Vámos Erika nem adja fel: tovább küzd a gyerekért

Nem adja fel eposzi hosszúságú küzdelmét a Tv2 műsorvezetőnője, Vámos Erika. A Több mint testőr háziasszonya immár hét éve várja, hogy örökbe fogadhasson egy gyereket, de eddig nem járt sikerrel. Mint mondta, addig sem hajlandó görcsölni, mert az már a mentális egészségét veszélyeztetné.

IMG_7806– Sajnos nagyon egyszerű a helyzet: továbbra is várólistán vagyok az állami nyilvántartásban, és remélem, egy napon majd megcsörren a telefonom. Most úgy érzem, hogy ott vagyok már a finisben, remélem, egy éven belül megvalósul az álmom és végre anya lehetek. Hét éve szeretném már, hogy gyerekem lehessen, nagyjából ez az átlagos várakozási idő titkos örökbefogadás esetén. Ezalatt elvégeztem egy örökbefogadó szülői tanfolyamot, kijöttek hozzám környezettanulmányra, valamint alkalmassági vizsgálatot és teszteket csináltattak velem. Gyorsan fel kellett ismernem, hogy ha ezt a hét évet folyamatosan csak készülődéssel, vásárlással és görcsöléssel tölteném, akkor valószínűleg már nem lennék normális. Ha biztosan tudom, hogy már jön a pici, az első utam a legközelebbi bababoltba vezet, és mindent megveszek neki, amire csak szüksége lehet – mondta Erika.

Az utóbbi egy évben sorra érkeztek a hírek arról, hogy hamarabb teljesülhet Erika vágya, és egy tündéri kislány, Emma anyukája lehet. Kezdetben úgy tűnt, minden zökkenőmentesen halad, miután a kicsi nagymamája levélben kereste meg Vámost, hogy fogadja örökbe az unokáját. A  kislány vér szerinti édesapja is szerette volna, ha a műsorvezetőnő nevelné fel a gyermekét, ám az örökbefogadási folyamat közben egész egyszerűen eltűnt.

– A féléves procedúra során az apukája egyszer csak törölte a közösségi oldalas profilját és telefonszámot változtatott. Nem indokolta meg a döntését, egyszerűen többet nem jelentkezett. Később jutott a tudomásomra, hogy letartóztatták rablásért. Innentől fogva nem is tudom elérni, ha nem ad rá felhatalmazást. Sajnos eddig sem fordított sok gondot a lányára, valószínűleg ezután sem fog. Emma anyukája korábban már lemondott a javamra, de a nyílt örökbefogadás miatt mindkét szülőnek bele kellett volna egyeznie. Nem akarok és nem is tudok már mit tenni, bezárult a kör – mesélte csalódottan Erika.

Kapcsolódó Cikkek

  • Zokogva borult férje sírjára Csongrádi Kata

    Zokogva borult férje sírjára Csongrádi Kata

    A napokban avatta fel özvegye, a néhai slágergyáros, S. Nagy István sírját. Csongrádi Kata könnyek között emlékezett egykori kedvesére. Korábban meglepő titkát is elárulta a Lokál olvasóinak: még mindig kapcsolatban áll elhunyt férjével, akinek kikéri a tanácsát egy-egy fontos döntéssel kapcsolatban.

  • Pasipéntek: állati férfiak – Fotók!

    Pasipéntek: állati férfiak – Fotók!

    Kevés szexibb dolgot lehet elképzelni a világon annál, mint hogy egy védtelen kiskutya a gazdája biztonságos karjaiban pihen, főleg ha a kutyatartó testépítő, tetoválások tarkítják a bicepszét, és mindezt fülledt fotókon örökítik meg.

  • Tom Hanks szereplését díjazták Los Angelesben

    Tom Hanks szereplését díjazták Los Angelesben

    A népszerű műsorvezető, Ellen DeGeneres és Tom Hanks is közönségdíjas lett a People’s Choice Awards díjátadó gáláján, amelyet a Los Angeles-i Microsoft Theaterben rendeztek meg szerdán.