EUR: 308,50 Ft
CHF: 287,44 Ft
2017. január 20., péntek
Fábián, Sebestyén

Aktuális

A 10 éves őszödi beszéd 10 legütősebb mondata – Önnek melyik a kedvence?

Ma 10 éve szivárgott ki Gyurcsány Ferenc balatonöszödi beszéde. Az azóta eltelt évtizedben a beszéd legemlékezetesebb részeit azóta is rendre idézik, de most az évforduló kapcsán talán nem árt felidézni a (szerintünk) legjobbakat. Önnek melyik tetszik a legjobban?

1. “Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon”

Alighanem ez a mondat futotta be a legnagyobb karriert. Emiatt hívják ellenfelei azóta is “k*rcsánynak” Gyurcsányt, a “nem kicsit nagyon” pedig mindennapi szófordulattá vált. Persze erre azért nem lennénk büszkék a DK-elnök helyében…

Budapest, 2006. szeptember 19. Felfordítanak egy autót a Magyar Televízió székházánál, amikor több mint ezer fiatal rohamozta meg az MTV épületét. MTI Fotó: Kovács Tamás

Budapest, 2006. szeptember 19.
Felfordítanak egy autót a Magyar Televízió székházánál, amikor több mint ezer fiatal rohamozta meg az MTV épületét.
MTI Fotó: Kovács Tamás

 

2. “Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.”

Ennek a mondatnak volt a legmesszemenőbb következménye. Gyurcsánynak azóta is, ezért kell mosakodnia és bizonygatnia, hogy azóta nem hazudik, ellenfelei pedig erre a mondatra hivatkozva nem hisznek neki azóta sem…

3. “Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.”

Az előző gondolatmenet folytatása, nagyjából a magyarázat is hasonló. Nem is fűznénk ehhez sem kommentárt, legfeljebb annyit, hogy a fentiek ellenére egyesek a mai napig “igazságbeszédnek” tartják az Őszödit. Lelkük rajta…

Budapest, 2006. szeptember 19. A tüntetők ostromolják a Magyar Televízió bejáratát, amikor több mint ezer fiatal rohamozta meg az MTV épületét. MTI Fotó: Kovács Tamás

Budapest, 2006. szeptember 19.
A tüntetők ostromolják a Magyar Televízió bejáratát, amikor több mint ezer fiatal rohamozta meg az MTV épületét.
MTI Fotó: Kovács Tamás

 

4. “Hazudtunk reggel, éjjel, meg este.”

Variációk egy témára 3.0. A pikantériája, hogy áthallásos az ’56-os forradalom alatt elhangzott önvallomásra: “Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”.

5. “Másról szól ez a kurva ország.”

Sokan ennél a résznél kapták fel a fejüket. Egy hivatalban lévő miniszterelnöktől mindenesetre elég kemény “lek*rvázni” az országát, amit vezet. Talán erre a részre (is) gondolt Gyurcsány, amikor beszédét “szenvedélyesnek” jellemezte. Nekünk más jut róla az eszükbe…

6. “Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált.”

A beszéd hatására a böszme szó is nagy ismertséget szerzett, emiatt lett Gyurcsány “az őszödi böszme”. Az egyik meghatározás szerint egyébként a böszme szónak három jelentése is van: oktalan, böhöm és pimasz.

Budapest, 2006. szeptember 20. Egy tüntető a füstölgő rendőrautón ugrál a Rákóczi úton. Miután a tüntetők a Kossuth térről elvonultak, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány lemondását követelték, a Köztársaság térről és a Magyar Rádió elől pedig kiszorították őket, a Blaha Lujza térnél gyűlnek össze. Több kirakatot betörtek, és kemény harcot vívnak a rendőrökkel. MTI Fotó: Kollányi Péter

Budapest, 2006. szeptember 20.
Egy tüntető a füstölgő rendőrautón ugrál a Rákóczi úton. Miután a tüntetők a Kossuth térről elvonultak, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány lemondását követelték, a Köztársaság térről és a Magyar Rádió elől pedig kiszorították őket, a Blaha Lujza térnél gyűlnek össze. Több kirakatot betörtek, és kemény harcot vívnak a rendőrökkel.
MTI Fotó: Kollányi Péter

7. “Nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.”

Hát ehhez sem kell különösebb kommentár. Talán annyi, hogy ha a 2006 utáni “reformokra” gondolunk jobb lett volna, ha inkább akkor is e szerint járnak el és nem csinálnak tényleg semmit.

8. “Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk.”

Ez is egy csodálatos önleleplezés, ehhez már tényleg nem fűzünk mondanivalót.

9. “A szarból visszahoztuk a kormányzást a végére.”

Ez is Gyurcsány széplelkűségének egyik bizonyítéka.

Budapest, 2006. szeptember 20. Lángoló rendőrautó a Rákóczi úton. Miután a Kossuth térről elvonultak - ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány lemondását követelték - a Köztársaság térről és a Magyar Rádió elől pedig kiszorították őket, a tüntetők a Blaha Lujza térnél gyűlnek össze. Több kirakatot betörtek, és kemény harcot vítnak a rendőrökkel. MTI Fotó: Illyés Tibor

Budapest, 2006. szeptember 20.
Lángoló rendőrautó a Rákóczi úton. Miután a Kossuth térről elvonultak – ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány lemondását követelték – a Köztársaság térről és a Magyar Rádió elől pedig kiszorították őket, a tüntetők a Blaha Lujza térnél gyűlnek össze. Több kirakatot betörtek, és kemény harcot vítnak a rendőrökkel.
MTI Fotó: Illyés Tibor

10. “Mondom: egy lószart, mama.”

A kedvencünk. Gyurcsány édesanyja kérdezi a fiát, hogy megjavult-e az egészségügy, mire a miniszterelnök csattanós választ ad.
Végezetül pedig itt a teljes beszéd:

Kapcsolódó Cikkek

  • Itt repül a kismadár! Manny a szelfikirály – Fotó!

    Itt repül a kismadár! Manny a szelfikirály – Fotó!

    Manny egy megrögzött szelfimániás macska. Fényképeit közszeretettel osztja meg Instagram oldalán, aki a közösségi oldalnak köszönhetően óriási rajongótáborra tett szert mindössze néhány hónap leforgása alatt.

  • Ez az a hely, ahol csokit lehet reggelizni

    Ez az a hely, ahol csokit lehet reggelizni

    Tényleg csokoládéból van a kastély? Tényleg minden csokoládéból készült? Ilyen kérdésekkel és várakozással vannak tele Willy Wonka (a Charlie és a csokigyár című film főhőse) rajongói, akik örömmel törnének egy darabot a „csokoládépalota” kerítéséből.

  • Felmostuk a padlót a Jobbikkal

    Felmostuk a padlót a Jobbikkal

    Hiába próbálkozott, a bíróság ajtót mutatott a cukipártnak: igenis le lehet írni, hogy törésvonalak vannak a Jobbik vezetésében, és azt, hogy Vona Gábor alatt pedig inoghat az elnöki szék.