EUR: 307,55 Ft
CHF: 265,20 Ft
2017. október 22., vasárnap
Előd

Aktuális

Brüsszeli merényletek: Budapesten szervezkedtek és várakoztak a párizsi merénylők

A 2015. november 13-i párizsi és a 2016. március 22-i brüsszeli merényleteket elkövető terroristasejt több tagja tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon – írta keddi számában a Magyar Idők a magyar rendvédelmi szervek megállapításaira hivatkozva.

A lap értesülései szerint “a magyar rendvédelmi szervek megállapították: az Iszlám Állam által kiképzett terroristák a migránsáradatot kihasználva az úgynevezett balkáni útvonalon érkeztek hazánkba”. A Magyar Idők úgy tudja: a merényletek egyik operatív lebonyolítója, Salah Abdeslam háromszor is járt Magyarországon a terrorcselekményeket megelőző időszakban.

Az elhárítóknak a terroristák által hátrahagyott nyomokból nagyrészt sikerült rekonstruálniuk a történteket, s a lap szerint egyértelműen megállapították, hogy Abdeslam harmadik útján, 2015 szeptemberében egy Rákóczi úti hotelben szállt meg, ahol megtalálták a belga férfi tartózkodási engedélyének másolatát is.

Kiderült az is, hogy egy Audi A6-ossal ő vitte el Magyarországról azt a három férfit, akik a párizsi Bataclan színházban végrehajtották a több mint száz halálos áldozatot követelő mészárlást. A 29 éves, algériai származású Omar Mostefai, a 28 éves, ugyancsak algériai származású Samy Amimour, valamint a 23 éves, marokkói származású Fouded Mohamed-Aggad hamis szír útlevéllel érkezett a szerb-magyar határon át Budapestre – állítja a lap, amely szerint a három férfi hét napig egy zuglói hotelben húzta meg magát és a Keleti pályaudvarnál egy közismert pénzátutalási rendszeren keresztül 1000 eurót vettek fel.

Lap összeállításában arról is ír, hogy a magyar rendvédelmi szervek belga és francia jogsegélykérelmekre végzett felderítő munkája megállapította, hogy a merényletek elkövetői közül több mint tíz fő tartózkodott, illetve utazott át Magyarország területén 2015 júliusa és novembere között.

Kapcsolódó Cikkek

  • A hősök emléke ma is fontos

    A hősök emléke ma is fontos

    A hősök emléke ma is fontos, a jóban és a küzdelemben is egyaránt osztozunk, hogy a megpróbáltatásokból végül megerősödve kerüljünk ki – emelte ki Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára Tallinnban, az 1956-os forradalom évfordulójára rendezett megemlékezésen a tárca vasárnapi közleménye szerint.

  • Fidesz: Szanyi megnyilvánulása megdöbbentő és botrányos

    Fidesz: Szanyi megnyilvánulása megdöbbentő és botrányos

    Megdöbbentőnek és botrányosnak tartja a Fidesz a szocialista Szanyi Tibor megnyilvánulását; az MSZP európai parlamenti képviselője ” ‘Ünnephez’ közeledvén” felvezetéssel a közösségi oldalán tett közzé egy fényképet, amely egy, a Köztársaság téri pártszékház ostromakor megkínzott és lábánál fellógatott embert ábrázol.