2018. január 24., szerda
Timót

Külföld

Dráma! Felgyújtotta magát a színésznő

Felgyújtotta magát hétfőn egy nő a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal előtt – jelentette az Agerpres hírügynökség.

A 47 éves nő – aki korábban a helyi román nyelvű Andrei Muresanu Színház színésznője volt – benzint öntött a ruhájára és meggyújtotta magát. Elsőfokú égési sérüléseket szenvedett a mellkasán és mindkét karján, a brassói sürgősségi kórházba szállították. A rendőrség szóvivője közölte: próbálják kideríteni, hogy mi késztette a nőt tettére.


Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az MTI-nek elmondta: az elmúlt héten hosszas telefonbeszélgetést folytatott a nővel, aki 2010-ben felmondott színházi állásából. A színésznő azt kérte tőle, hogy járjon közben újbóli alkalmazása érdekében.

“Elmondtam neki, hogy a színház közintézmény. (.) Ha meghirdetnek egy állást, akkor jelentkezhet, és ha őt tartják a legjobbnak, akkor biztosan fogják alkalmazni” – idézte fel a polgármester.

Antal Árpád úgy tudta, hogy a városháza portása vette ki a nő kezéből a benzines palackot. A polgármester elmondta, hogy a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat és az Andrei Muresanu Színházat is a város tartja fenn, ezek azonban önálló intézményekként működnek.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rekorder hullámlovason ámul az internet – Videó!

    Rekorder hullámlovason ámul az internet – Videó!

    A portugáliai Nazaré partjait évről évre lepik el az óriáshullámokra vadászó szörfösök azzal a céllal, hogy végre valaki megdönti Garrett McNamara 2011-es rekordját, amikor egy 23 méteres hullámot lovagolt meg a portugál paroknál.

  • Hógolyózás miatt zárták börtönbe a részeg fiatalt

    Hógolyózás miatt zárták börtönbe a részeg fiatalt

    Egy elszabadult házibulihoz riasztották a norvég rendőröket, akiket a helyszínre érkezés után egy 21 éves srác, hógolyóval és más egyéb tárgyakkal dobált meg így kifejezve nemtetszését, amiért az egyenruhások véget vetettek a bulinak.

  • Kiállt Magyarországért az amerikai szakértő

    Kiállt Magyarországért az amerikai szakértő

    Véleménycikkben állt ki Magyarország és a magyar kormány mellett Peter Roff amerikai újságíró, politikai szakértő. Szerinte Magyarországon szó sincs egypártrendszerről, ezért véleménycikkében annak adott hangot, hogy felesleges a magyarországi választásokba beavatkoznia az USA-nak – írja a Figyelő.