EUR: 307,81 Ft
CHF: 287,24 Ft
2017. január 18., szerda
Piroska

Külföld

Elűzték az Iszlám Államot a török határról

Karkamis, 2016. augusztus 24.
A török hadsereg páncélozott harci járműve a török-szír határ mentén fekvő Karkamisban 2016. augusztus 24-én. Sajtóértesülések szerint a török harckocsik átlépték a szíriai határt, és lövik az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet állásait Dzserablúsz környékén. (MTI/EPA/Sedat Suna)

Elűzték vasárnap a török határon még megmaradt utolsó állásaikból az Iszlám Állam terrorista szervezet fegyvereseit a török hadsereg által támogatott szíriai felkelő erők – jelentette be az Anadolu török hírügynökség, amit megerősített az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet is.

A Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) mérsékeltnek mondott ellenzéki fegyveres csoport török repülőgépek és harckocsik támogatásával új frontot nyitott vasárnap a szíriai török offenzíva első napján, augusztus 24-én visszafoglalt Dzserablúsztól 55 kilométerre nyugatra, ahol az Iszlám Állam birtokában volt még két település, és azokat is felszabadították. A dzsihadisták ezzel elvesztették az utolsó kapcsolatukat is a külvilággal, ahonnan harcosokat, fegyvert és lőszert kaphattak – emelik ki a hírügynökségek.

A felkelők már mintegy 90 kilométer hosszú területsávot tartanak ellenőrzés alatt Törökország határa mentén. Az Eufrátesz Pajzs nevű török hadműveletnek ez volt az egyik fő célja. A másik a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd fegyveres szervezet visszaszorítása az Eufrátesz keleti partjára.

A YPG-t Ankara terrorista csoportnak minősítette, miközben az Egyesült Államok leghatékonyabb szövetségese Szíriában az Iszlám Állam elleni harcban.

Kapcsolódó Cikkek

  • A Huaweinél tett látogatást Varga Mihály

    A Huaweinél tett látogatást Varga Mihály

    Magyarország a digitális technológiák fejlesztésének regionális központjává kíván válni – hangsúlyozta vendéglátóinak Varga Mihály a kínai Sencsenben a telekommunikációs termékeket gyártó Huaweinél, és az elektromos járműveket és akkumulátorokat előállító Build Your Dreamsnél (BYD) tett szerdai látogatásán.

  • Joachim Gauck: súlyos veszélyek fenyegetik Németországot

    Joachim Gauck: súlyos veszélyek fenyegetik Németországot

    A mai a “legjobb és legdemokratikusabb” Németország, amely valaha létezett, de súlyos veszélyek fenyegetik stabilitását – mondta szerdán Berlinben Joachim Gauck német szövetségi elnök az államfői munkásságát lezáró búcsúbeszédében.

  • Rejtély! Titokzatos hal- és sonkaszag terjengett az utak lesózása után

    Rejtély! Titokzatos hal- és sonkaszag terjengett az utak lesózása után

    Miután az önkormányzat alkalmazottai lesózták az utakat az olasz határ menti, délnyugati-szlovéniai Sezana városában, titokzatos hal- és sonkaszag kezdett terjengeni a környéken, a kutyák pedig “megbolondultak”, és ki akartak törni az udvarokból – közölte a szlovén és a horvát sajtó szerdán.